Április elsejétől a nemzeti fejlesztési miniszter ellenőrzi a költségvetési szervezetek, a többségi állami tulajdonú vállalatok és a kormány közalapítványainak közbeszerzéseit, valamint e szervezetek és alapítványaik nem közbeszerzéssel kötött, nettó 50 millió forintot elérő szerződéseit. A kontroll kiterjed az államtitkot, szolgálati titkot és nemzetbiztonsági érdeket érintő beszerzésekre is, de nem vonatkozik a Magyar Nemzeti Bank és a Külügyminisztérium külképviseleteinek beszerzéseire, továbbá a védelmi célú katonai, rendvédelmi és rendészeti beszerzésekre, valamint a honvédség műveleti alkalmazásával összefüggő beszerzésekre - derül ki a közbeszerzések központi ellenőrzéséről és engedélyezéséről szóló március 25-én megjelent kormányrendeletből, amit a parlament által múlt héten elfogadott közbeszerzési törvény-módosításhoz kapcsolódóan alkotott meg a kormány.

A rendelet hatálybalépésével érvényét veszti a jelentős értékű beszerzések monitoringjáról szóló 2009-es, a Bajnai-kormány által elfogadott kormányhatározat.


Fellegi élet-halál ura lesz


A közbeszerzések jóváhagyása és a beszerzési szerződések ellenőrzése a fejlesztési miniszter feladata, de ezekben dönthet helyette a fejlesztési tárca vagyonpolitikáért felelős államtitkárára is. Az ezzel összefüggő feladatokat és a közbeszerzések nyilvántartását a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) látja el. A költségvetési szervezeteknek a tervezett közbeszerzés kiírása előtt legalább 15 nappal be kell nyújtaniuk a beszerzéssel kapcsolatos dokumentumokat a minisztériumhoz, valamint a beszerzés ellenértékéről fedezetigazolást is csatolniuk kell, ennek hiányában ugyanis nem hagyható jóvá a közbeszerzés.

A miniszter 15 napon belül döntést hoz, ha még adatokat kér be, akkor azok beérkezésétől számított nyolc napon belül. Vagy jóváhagyja az eljárást, vagy nem, vagy meghatározza azokat a módosításokat, amelyekkel kiírható a közbeszerzés. Jóváhagyás hiányában nem írható ki az eljárás.


Totális kontroll


A miniszter bármely közbeszerzéshez szakértőt delegálhat, aki vizsgálhatja az eljárás dokumentumait és részt vehet a bíráló bizottsági üléseken. A teljes kontrollt valósítják meg azzal, hogy az eljárások ajánlattételi szakaszának eredményhirdetése előtt öt nappal a szervezeteknek meg kell küldeniük az NFM-nek az eljárás eredményéről szóló összegzést, valamint a nyertesként kihirdetni tervezett ajánlattevő közbeszerzésben benyújtott valamennyi iratát.

Ezek alapján a fejlesztési miniszter három munkanapon belül állást foglal a közbeszerzésről, az ajánlatkérő pedig csak ezt követően, ennek figyelembe vételével hirdetheti ki az eljárás eredményét. A szabályok megsértése esetén a tárcavezető kezdeményezheti a közbeszerzési felhívás visszavonását, jogorvoslati eljárás megindítását a Közbeszerzési Döntőbizottságnál, valamint a közbeszerzés elindítását jóváhagyó vagy a szerződést aláíró személlyel szemben fegyelmi és kártérítési felelősségre vonást.


A nagy testvér a kicsikre is figyel


A nem közbeszerzés eredményeként kötött, nettó 50 millió forintot elérő értékű szerződések megkötését, illetve módosítását is csak a fejlesztési miniszter engedélyezheti.


Az NFM jogosult a közbeszerzési eljárások utóellenőrizésére és a közbeszerzések eredményeként megkötött szerződések teljesítésének ellenőrzésére is, ami kiterjed az alvállalkozói szerződésekre is. A szerződéseket módosítani (abban az esetben, ha a módosított ár az eredeti értéket több mint tíz százalékkal meghaladná) csak a fejlesztési miniszter jóváhagyásával lehet.

Az NFM egységes nyilvántartást alakít ki az érintett szervezetek közbeszerzéseiről, közbeszerzési terveiről és azok módosításáról. A szervezeteknek negyedévente adatokat kell szolgáltatniuk az adott időszakban lebonyolított vagy folyamatban lévő közbeszerzéseikről, valamint a megkötött szerződésekről. Az adatszolgáltatás és adatkezelés elektronikusan történik.