Tovább dübörög a magyar külkereskedelem

Az idei év februárjában a kivitel volumene 9,5, a behozatalé 11 százalékkal haladta meg az előző év azonos hónapjának szintjét. Az aktívum 111 millió euróval nőtt 2015. februárhoz viszonyítva. A 2016-os év első két hónapjában a külkereskedelmi mérleg többlete elérte az 1,5 milliárd eurót - jelentette a KSH.
Napi.hu, 2016. május 3. kedd, 09:41

A statisztikai hivatal szerint 2016. februárban a kivitel értéke 7,8 milliárd euró (2418 milliárd forint), a behozatalé 6,8 milliárd euró (2114 milliárd forint) volt. Az egy évvel korábbihoz képest euróban kifejezve az export 8,0, az import 7,4 százalékkal nőtt. A külkereskedelmi mérleg többlete 111 millió euróval emelkedett, és 978 millió eurót tett ki. (Az egyenleg értéke 1 millió euróval alacsonyabb az első becslésben közölt értéknél.)

A gyáripar húz

A gépek és szállítóeszközök volumene a kivitelben 8,8, a behozatalban 13 százalékkal emelkedett. A közúti járművek kereskedelme mindkét forgalmi irányban erőteljesen nőtt, az exportban több mint 10, az importban 20 százalékot meghaladó mértékben. Az exportban a kínai, a német és az olasz reláció fejlődött leginkább. Mindkét forgalmi irányban több mint tizedével nőtt a jelentős részarányú villamos gép, készülék és műszer kereskedelme. A híradástechnikai, hangrögzítő és lejátszó készülékek exportvolumene az árufőcsoport átlagát meghaladó mértékben, mintegy hatodával emelkedett, elsősorban a televíziók, a mobiltelefonok és a navigációs készülékek élénkülő kiszállítása folytán.

A feldolgozott termékek exportvolumene 11, importvolumene 12 százalékkal nőtt. Mindkét irányban erőteljesen emelkedett a szakmai, tudományos ellenőrző műszer forgalma, az exportnövekmény megközelítette a 20 százalékot, az import ennél is jobban, mintegy harmadával nőtt. Dinamikusan bővült az egyéb vegyi anyag és termék exportja és importja is, főként a növényvédő szerek és a biodízel felfutó forgalmának köszönhetően. A jelentős súlyú gyógyszerek és gyógyszerészeti termékek importja hatodával visszaesett a kiugróan magas bázisidőszaki értékhez képest, míg az exportvolumen kismértékben csökkent. Az egyéb fémtermék kereskedelme mindkét forgalmi irányban kétszámjegyű mértékben nőtt, főként az autóipart érintő beruházások eredményeképpen. A vas és acél exportja közel hatodával, importja negyedével emelkedett, a világpiaci árak csökkenése miatt a forgalom értéke jóval alacsonyabb szinten alakult (a kivitel értéke csökkent, a behozatalé mindössze tizedével nőtt).

Az energiahordozók importvolumene a bázisszint körül alakult, a kőolaj és kőolajtermékeké valamivel a tavaly februári szint alatt, a természetes és mesterséges gázé némileg afölött. A világpiaci árak csökkenése miatt az előző évihez hasonló volumen mintegy egyharmados értékvisszaeséssel járt. A kisebb részarányú villamosenergia-behozatal csekély mértékben emelkedett.

Nő a baromfihús szerepe

Az élelmiszerek, italok, dohánytermékek exportvolumene 3,7, az importé 2,8 százalékkal emelkedett. Az élő állat kivitele közel harmadával bővült, nagyrészt a szarvasmarhafélék dinamikusan növekvő kiszállítása miatt. Szintén számottevően, mindkét forgalmi irányban több mint tizedével emelkedett a hús és húskészítmény forgalma. Az export esetében ez elsősorban a baromfihús fellendülő kiszállításának köszönhető, amely a hagyományos uniós piacok mellett Kanada és Japán irányába mutatott jelentős bővülést. Közel tizedével csökkent az árufőcsoport kivitelében meghatározó súlyú gabona és gabonakészítmény kivitele, elsősorban a 2014-es évinél jóval gyengébb termésátlagok miatt. Az ital importvolumene közel ötödével, az egyéb, táplálkozásra alkalmas termékek és készítmények (mindenekelőtt a gabonakészítmények, étrend-kiegészítők, élelmiszer-alapanyagok és fehérjekoncentrátumok) behozatala csaknem 15 százalékkal emelkedett.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Bulemia, 2016.05.04 10:40

Megint jól teljesített a nemzetközi karvalytőke, brrrrr....
Mi lenne velünk nélkülük?
Meddig zsákmányolhatnak ki bennünket?
A külkermérlegből az ország, a NEMZET zsebében mennyi marad?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

666ORDOG666, 2016.05.04 10:32

Ehhez a témához tiltott a hozzászólás?
Egyetlen, nem a témához illő beírás.
A téma ennél sokkal több figyelmet érdemelne.
Üdv: az Ördög.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gitar53, 2016.05.03 13:39

Röhejes az egész!Az ország nagyobb részét nem érdekli a futbal mutyi!Ez nem tömegsport csak a miniszterelnök mániája!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html