Tovább folytatódik az erős állam és a jó kormányzás jegyében a kormányapparátus hizlalása - ez derül ki a 2015-ös költségvetési tervezet létszámadataiból. A tervek szerint jövőre már 8650-en dolgozhatnak a tárcáknál, amely 2150 fős növekedés idénhez képest. Igaz, 2010-ben még csak 4529 ember dolgozott a központi apparátusban, így az Orbán-kormány szűk öt éve alatt majdnem megduplázta a minisztériumi alkalmazottak számát.

Az adatok nem tartalmazzák a Honvédelmi Minisztériumban (HM) dolgozók létszámát - ugyanis ezt nem közölte a tárca. A HM az elmúlt években  költségvetésekben, de képviselői adatigénylésekben előszeretettel bújt a szolgálati, illetve államtitok bástyája mögé. Más forrásokból tudható, hogy tavaly 134 ember dolgozott a HM-ben, a jövő évi létszám nem ismert, de komoly változás nem valószínűsíthető.

Uniós szakértőkkel bővülnek a minisztériumok

Azonban láthatóan hiába nőtt ilyen jelentősen az apparátus, a túlbürokratizált rendszerben még ez is kevés a feladatok hatékony ellátásához, hiszen több közintézményben felmerült a 10 órás munkarend bevezetése - sőt a Miniszterelnökségen ez már a mindennapi gyakorlat.

A jövő évi minisztériumi létszámnövekedés mögött is a kormányzati centralizáció és/vagy az EU-paranoia állhat. Ugyanis azokban a minisztériumokban (NGM, FM, NFM, Miniszterelnökség) nő a létszám, ahová az uniós pénzek elosztása került. Korábban az uniós támogatások elosztására szolgáló operatív programokkal kapcsolatos feladatokat a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél (NFÜ) végezték a szakemberek - mostantól viszont ez már a minisztériumokba került. A kormány így közvetlenül felügyelheti ezt a munkát, ám ennek ára, hogy az alkalmazottak bérköltségeit már a hazai büdzséből kell fedezni.

Miközben a minisztériumokban 8645-en dolgoznak, addig a földuzzasztott háttérintézményeknél már több mint félmillióan. A növekedés az elmúlt öt évben látványos volt - ám ez javarészt látszólagos, ugyanis a korábban önkormányzati intézményeknek számító kórházak, rendelőintézetek, illetve iskolák, de a tűzoltóságok is kormányzati felügyelet alá kerültek.

Az iskolákat kezelő Klebelsberg Intézményfenntartónál jövőre 134,1 ezer státusz lesz, ez kétezer fős csökkenés az ideihez képest. Az egészségügyben viszont minimálisan nő a létszám, 2015-re 58 ezer foglalkoztatottal számolnak, ami 275 fővel magasabb az idei létszámnál. Jobban, 541 fővel nő a Magyar Államkincstár létszáma, így jövőre ott már 4633-an dolgozhatnak majd.

Elbocsátások is lesznek

A közintézményeknél a létszámnövekedés ellenére jövőre elbocsátások is várhatóak - derül ki a költségvetés előkészítése során készült háttéranyagból, amit a Költségvetési Felelőségi Intézet hozott nyilvánosságra, miután a nem nyilvános adatokat kikérte az NGM-től. Ebből kiderül, hogy jövőre mintegy ezer fő elbocsátása várható azon költségvetési intézményeknél, ahol komoly tartozások halmozódtak fel. Egész pontosan az excel-tábla úgy fogalmaz, hogy "a korszerű működés intézményi hátterének kialakításához és a tartozásállomány konszolidációjához kapcsolódó szervezeti átalakítások létszámcsökkentést is magukban foglalnak. (1000 főt vélelmezve)." Erre a célra 1,7 milliárd forintot különítettek el.

Jövőre még csak elkezdődik, de igazán 2016 után indulhat be a közszféra karcsúsítása: Lázár János, Miniszterelnökségért felelős miniszter októberben jelentett be, hogy a kormány belevág az államreformba. A tárcavezető, kormányzati mindenes szerint Magyarországon a közszolgák aránya 22 százalék a teljes adófizetőkön belül - ez magas uniós összehasonlításban. A kabinet még nem döntött konkrét elbocsátásokról, de egymillió közszolgát nem tud a társadalom eltartani - fogalmazott akkor a miniszter.

Minisztériumok és háttérintézményeik létszáma (fő)
20142015
Országgyűlés Hivatala1 3041 161
Országgyűlési háttérintézmények1 0431 131
Köztársasági elnökség7785
Alkotmánybíróság136136
Ombudsman149154
Állami Számvevőszék598598
Bíróságok11 01311 014
Ügyészség4 7714 811
Igazságügyi Minisztérium (IM)
849838
IM háttérintézmények298268
Miniszterelnökség382614
Miniszterelnökség intézmények33 62733 501
Földművelésügyi Minisztérium (FM) igazgatás598699
FM háttérintézmények10 67311 096
Belügyminisztérium (BM) igazgatás384421
BM háttérintézmények78 30079 240
Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM)
8121 860
NGM háttérintézmények6 3207 981
Nemzeti Adó- és Vámhivatal22 44222 415
Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM)
6241 156
NFM háttérintézmények1 3911 410
Külügyminisztérium (KüM)
1 8842 080
KüM háttérintézmények436436
Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI)
956977
EMMI háttérintézmények317 059315 653
Minisztériumok összesen
6 4898 645
Mindösszesen530 331532 939
Forrás: költségvetési tövényjavaslat