Tovább kedveskedik a nyugdíjasoknak a kormány - szivárog a terv

Miközben újabb jelentések érkeznek a nyugdíjasok sikereiről a munka frontján a kormány már a következő őket érintő kedvezmény kidolgozásán fáradozik - árulta el Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezetői pályafutásának záróakkordjaként a Világgazdaságnak.
Komócsin Sándor, 2017. szeptember 8. péntek, 08:40

Eddig 19 nyugdíjas-szövetkezetet jegyeztek be és legalább ennyi van bejegyzés alatt - számolt be Kósa Lajos csütörtökön még a Fidesz parlamenti frakciójának vezetőjeként a Világgazdaságnak. Kiss Gábor, az egyik miskolci szövetkezet elnökségi tagja is szép győzelemről tájékoztatta a sikerekre éhes magyar olvasót: egy hónap alatt több mint 500 tagot vettek fel, akik be is fizették a jelképes, 100 forintos tagdíjat.

És ami még lenyűgözőbb: a  héten 2 nyugdíjassal már meg is kötötték a szerződést, tíz napon belül pedig körülbelül 20 céggel szerződnek például Kazincbarcikán és Ózdon. Kósa szükségesnek látta elismételni, hogy a nyugdíjas-szövetkezeti tagok nyugdíját nem érinti ez a fajta foglalkoztatás.

Az ex-frakcióvezető elárulta, hogy a kormány egy újabb terven is dolgozik. Ennek az lenne a célja, hogy a munka törvénykönyve alapján visszafoglalkoztatott nyugdíjasoknak is kialakítsanak egy kedvezőbb adózási formát. Gőzerővel folyik az egyeztetés a kormányzat zakatoló gépezetében, de még nem tudni mikor lesz ebből a szándékból törvénytervezet.

HOZZÁSZÓLÁSOK