Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Bérkiegészítésként rendezi a mozgóbérek felszabadítását a várt alapbéresítés helyett a megjelent és hatályos a 173/2015. (VII. 2.) Kormányrendelet - írja közleményében a FESZ. A bérkiegészítés csak a több műszakban vagy készenlétben, ügyeletben dolgozókat, az ügyeleti és műszakpótlékokat érinti, szemben az alapbéresítéssel, amely minden egészségügyi dolgozónak járna, akik megkapták az ágazati bérrendezést 2012-2013-ban. A jelenlegi szabályozás mintegy 70 ezer embert érinthet, a több műszakos rendben a fekvőbeteg ellátásban dolgozókat.

A FESZ továbbra is a teljes ágazati béremelés, bérrendezés mellett foglal állást. Nem tartják elfogadhatónak, hogy csak kiemelt csoportok jussanak jövedelememelkedéshez (még ha kis mértékben is), a többinek csak a terhei növekedjenek. Egységes kiállásra, szolidaritásra buzdítják az egészségügyben dolgozókat.

A FESZ elnöksége a szociális ágazatban dolgozók bérkiegészítésével kapcsolatos kormányrendelet hiányosságaira is rámutat, közte, hogy a kiegészítő bérpótlékok összege nem veszi megfelelően figyelembe a munkaviszonyban eltöltött időket, így előfordul, hogy hosszabb munkában töltött idő és ugyanolyan képzettség mellett alacsonyabb a pótlék. Kifogásolják azt is, hogy a bérkiegészítés nem terjed ki a dolgozók teljes körére, és azt is, hogy nem alapbéremelés történt, hanem néhány hónapra járó újabb pótlék megállapításra kerül sor.

A FESZ további lépései

Ragaszkodnak az "Őszintén az Egészségügyről" Akciószövetség május 12-i petíciójában foglalt követeléseihez. Ezek teljesüléséhez a nyomásgyakorlás különböző eszközeinek alkalmazását is elképzelhetőnek tartják, többek között az önként vállalt túlmunka visszavonását, a munkaköri leírás/kompetencia szerinti munkavégzést, ám ezekről közösen, a tagsággal együtt fognak dönteni.

PETÍCIÓ AZ EGÉSZSÉGÜGYÉRT!

Az "Értetek, Értünk, Veletek!" demonstráció résztvevőinek követelései:
1. Követeljük a biztonságos betegellátás feltételeinek teljes körű biztosítását, az egészségügyi ellátás valós értékű finanszírozását költségvetés által garantáltan.
2. Követeljük az ágazat minden dolgozója számára az azonnal megkezdett bérrendezést
a. A 2012-es illetve 2013-as béremelés beépítése az alapbérbe 2015.01.01-ig visszamenőleg;
b. 2015.07.01-től 50százalékos alapilletmény emelés az ágazat minden munkavállalója számára;
c. a jelen választási ciklus végére (2018) elérendő, hogy
I. a szakdolgozók 100 százalékos alapilletmény emeléssel számolhassanak;
II. az orvosok átlag alapbére érje el a nemzetgazdasági átlagbér háromszorosát;
III. a műszaki-gazdasági terület munkavállalóinak bérrendezése is megtörténjen.
IV. Meg kell teremteni a keretrendszerét a hálapénzrendszer teljes körű kivezetésének.
V. Az egészségügyi ágazat a nemzetgazdasági ágazatok bérrangsorában kerüljön az első három közé.
3. Követeljük életpálya modell kidolgozását a fenntartótól függetlenül.
4. Követeljük az ágazati szabályozás felülvizsgálatát, az Európai munkaerő direktíva betartását.
5. Követeljük az Egészségügyi Minisztérium visszaállítását.

Óvatosságra intenek

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) által meghirdetett akcióval kapcsolatban - melyben kezdeményezték a felmondások letétbe helyezését - a FESZ óvatosságra inti a szakdolgozókat, mert a szakszervezetnek jelenleg nincs kellő mennyiségű és megfelelő információja a letétbe helyezett felmondások sorsát illetően, illetve az akció egyéb technikai és jogi részleteiveről. Emellett kiemelik, álláspontjuk szerint a kamarai tagságot (tagdíjhoz kötve) csak akkor fogadják el, ha az önkéntessé válik. Kötelező kamarai tagság esetén a kamarai közfeladatokat az állam a költségvetésből biztosítsa, és ne a dolgozók béréből.