A Szinyei Merse Pál gimnázium diákjai és kísérőik utaztak hazafelé egy sítáborból január közepén, amikor buszukkal Veronánál nekimentek a szalagkorlátnak, majd egy felüljáró oszlopának. A busz azonnal kigyulladt, és 16 ember, többségük tizenéves diák halálát lelte a buszban.

A busz roncsa is Olaszországban van még, és a Nemzeti Nyomozó Iroda is nyomoz az ügyben. Arról, hogy hogyan történhetett a baleset, nagyon sok a találgatás, mert a nyomozásra való tekintettel nem adhatnak ki információt.

A busz eleje az ütközéskor azonnal kigyulladt. Az origónak nyilatkozó szakértő már a tragédia után is úgy vélte, hogy valószínűleg megrepedt a becsapódás erejétől a busz üzemanyagtartálya, ezért csupán pár perc volt a menekülésre a tűz elterjedése előtt.

Engedély nélkül

Ebben a busztípusban - Setra S 317 GT-HD - az üzemanyagtartály a busz első ajtaja és jobb első kereke között van, nagyjából egy-másfél üléssornyit nyúlik hátra. Egy ilyen távolsági buszba több száz liter gázolajat lehet gyárilag is tankolni. Ennek ellenére a balesetben azt tartotta a legszokatlanabbnak egy másik, buszvezetői gyakorlattal is rendelkező igazságügyi szakértő, hogy hogyan tudott ilyen hamar kigyulladni a busz első része.

Erre adhatna magyarázatot, hogy plusz-üzemanyagtartály lehetett a buszban. Az ütközéskor keletkező hő és nyomás miatt borulhatott tehát pillanatok alatt lángba a plusztankkal felszerelt busz.

A gyakorlatban nem szokatlan még külföldön sem, hogy a több járművet üzemeltető cégek kibővítik az üzemanyagtartályokat - mondta az Origónak egy buszok műszaki vizsgáztatásával is foglalkozó szerviz. Nem egyszer találkoztat már műszaki vizsgán olyan külföldről behozott haszonjárművel is, amelynek kibővített tankja volt. Ezzel ugyanis spórolni tudnak, ha például a cégnek van valamilyen megállapodása valamelyik olajtársasággal.

Csakhogy, a portál szerint a busztársaságnak nem volt engedélye a plusztartályra. A nyomozóknak sem tudták megmutatni a papírokat. Úgy tudják, nem is kértek ilyen engedélyt a gyártótól, pedig az előírások szerint kellett volna. Mivel azonban gyakran tíz évnél is öregebb, már nem gyártott típusokról van szó, elég nehéz ellenőrizni, mit hagyott jóvá a gyártó. Az évenkénti műszaki vizsgán pedig van, hogy fel sem tűnik a tank bővítése.

A szerencsétlenül járt buszt üzemeltető cég vezetője nem nyilatkozott a portálnak. Az Országos Rendőr-főkapitányság sem szólalt meg, mivel a nyomozás még folyamatban van.