Újabb csúcsra jutott a költségvetési intézmények lejárt tartozása, augusztusban a Magyar Államkincstár adatai szerint már 62,6 milliárd forint volt, ami 5,74 milliárddal magasabb a júliusi és 17 milliárddal magasabb az év eleji nyitóállománynál. Ez csak a jéghegy csúcsa, hisz a kincstár hónapról hónapra csak a már lejárt, vagyis réges-rég esedékessé vált számlák állományát közli. A közintézmények ma már nem ritkán elve 180 napos, vagyis fél éves fizetési határidővel fogadja be a számlákat, vagyis a még le nem járt, ám hamarosan esedékessé váló tartozások állománya elérheti a 150 milliárd forintot.

Más szemszögből nézve a beszállító cégek 150-200 milliárd forinttal finanszírozzák a költségvetést kamatmentesen, amely jó üzlet az államnak, de nem annak a beszállítónak, amelynek a nem létező bevételi után még adót is kell fizetni.

Mint az látható az adósságállomány az idén ugrott meg, ugyanis januártól vette át az állam a csődbe ment önkormányzatok és a megyei önkormányzatok által fenntartott egészségügyi, oktatási intézményeket, azok adósságaival együtt. Ugyanakkor, mint látható az elmúlt hónapokban is fokozatosan nőt a lejárt számlák állománya, ami már egyértelműen a költségvetési intézmények alulfinanszírozottságára utal.

A folytatás sem kecsegtet semmi jóval: a 2013-as költségvetés végszavazását a kormány elhalasztotta, formálisan az IMF tárgyalásokra hivatkozva, valójában azt a 400-600 milliárd forintos lyukat kell majd valahogy befoltozni a büdzsén, amit a munkahelyteremtő program, a vártnál kisebb gazdasági növekedés, valamint a MNB tranzakciós illeték hatálya alóli kivétele üt.

Az ötletelések már beindultak

A kormányban már megindultak az ötletelések, az IMF által is hangoztatott olcsóbb állam értő fülekre talál a kormányban is: Giró-Szász András kormányszóvivő a hétfőn már úgy nyilatkozott: a kormány megvizsgálja, mekkora elbocsátásokra kerülhet sor a közszférában, illetve az önkormányzati intézményeknél. Információk szerint 5-10 százalékos leépítésre is sor kerülhet, legalább is ilyen forgatókönyveket vizsgáltak a nemzetgazdasági tárcánál.

Mint az írtuk augusztusban - 872 költségvetési intézmény - 5,74 milliárd forinttal nőtt a kifizetetlen számlaállomány, így az 62,68 milliárd forintra emelkedett. Az összes adósságon belül az állammal szemben fennálló tartozás 8,2 milliárd forint, (nem adójellegű, saját felügyeleti szervnek, illetve a korábbi tulajdonos önkormányzatnak meg nem fizetett adósság). A kifizetetlen szállítói-szolgáltatói számlaállomány tárgyhóban 50 milliárd. A 872 megfigyelt intézmény 487-nek volt kisebb nagyobb tartozása, ebből minősített 85.

A tartozás a 60 napon túli tartományban, jelenleg 23,7 milliárd forint, ebből a minősített (50 millió forintot vagy az eredeti költségvetés 3,5 százalékát meghaladó, lejárt, esedékes 60 napon túli) adósság jelenleg 22,6 milliárd forint. A minősített adós intézetek száma kissé növekedett, a tartozás 79 intézmény között oszlik meg. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma fejezet 41,07 milliárdos tartozása, az összes adósság 65,52 százaléka, a minősített tartozás. Ebből a betegellátást is végző négy egyetem adóssága 7,7 milliárd, a megyei és a fővárosi önkormányzattól átvett egészségügyi intézményeké 16,8 milliárd, a városoktól átvett kórházaké 9,2 milliárd forint.

A nemfizető intézmények listáján a kórházak mellett, bő számmal találhatóak iskolák, de minden harmadik megyei kormányhivatal sem fizet határidőre a beszállítóinak. A nemfizető intézmények részletes adati elérhetőek az Magyar Államkincstár honlapján.

 

A költségvetési intézmények lejárt adóssága (milliárd forint)
200720082009201020112012
Január21,810,912,421,539,249,9
Február25,013,012,621,838,346,9
Március21,612,613,520,537,947,1
Április22,612,412,621,941,650,6
Május21,313,114,023,837,453,8
Június21,713,414,926,839,854,7
Július20,914,417,628,240,256,9
Augusztus20,713,820,930,641,362,7
Szeptember20,612,321,331,037,2
Október20,412,924,532,740,4
November21,614,032,640,242,3
December14,710,229,841,135,5
átlag21,112,718,928,339,352,8
Forrás: Magyar Államkincstár