Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az adózás szinte teljes átalakítását készíti elő a kormányzat, ez állhat az őszi törvényhozási időszak középpontjában - írja a portál a Figyelő eheti számára hivatkozva.

A lap szerint ha elfogadják a kormány, azaz konkrétan a Nemzetgazdasági Minisztérium által benyújtott javaslatokat, akkor akár több száz milliárd forintos bevételtől is eleshet a költségvetés. A hetilap kérdésére a minisztérium úgy válaszolt: a törvénycsomagok változtatásának előkészítése folyik, jelenleg a módosító indítványokat várják.

A hetilap szerint négy fő iránya lesz az adóváltozásoknak, ebből egyik lenne egy új, a mostanit felváltó adózás rendjéről szóló törvény (Art.), a másik pedig egy újabb adócsomag lenne. Ezekről kevés konkrétumot ismertet a Figyelő, azon kívül, hogy tudomása szerint novemberig minden változtatást elfogadhatnak. Továbbá folyik az újraszabályozási munka, amelyekhez augusztus 18-ig érkezhetnek be módosító javaslatok.

Új, az adóigazgatást felügyelő tárca is létre jöhet a Figyelő szerint, konkrétumokat azonban még erről sem tudnak.