Ügyészséghez fordult az Együtt-PM

Ügyészségi vizsgálatot kezdeményez az Együtt-PM a Kossuth téri mélygarázsépítés és a beruházáshoz kapcsolódó fakivágás ügyében, mivel súlyosan jogsértő elemeket talált az engedélyezés körül. Az ökopárt és szövetségese sürgős eljárásban az engedélyező határozat visszavonását kéri az ügyészségtől.
NAPI, 2013. május 23. csütörtök, 16:48

Az Együtt-PM közleménye szerint a beadványt jegyző Jávor Benedek úgy véli, számos hatóság hibázott, illetve jogsértő határozatot hozott, amikor kiadta az engedélyt a Kossuth téri rombolásra. A Közép-dunavölgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség azzal az indoklással hagyta jóvá a több száz fa és cserje kivágásával járó beruházást, hogy "a Kossuth tér 1-3. szám alatti ingatlanon mélygarázs, látogatóközpont létesítésének jelentős környezeti hatása nincs, környezeti hatásvizsgálati eljárás lefolytatása nem szükséges".

A KDKTVF az V. kerület jegyzőjét nevezte meg a helyi természetvédelmi értékről nyilatkozni jogosult hatóságként, csakhogy a helyi jelentőségű védett természeti területekről nem a kerület, hanem a fővárosi önkormányzat jogosult dönteni. Ráadásul a fővárosi településszerkezeti terv a Kossuth tér egészét, így a tervezéssel érintett területet is védett kategóriába sorolja - vagyis egy hatáskörrel nem rendelkező szakhatóság téves nyilatkozata alapján döntöttek a növénypusztításról - olvasható a közleményben.

Tévesen nyilatkozott a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal is, amikor megállapította, hogy "a bányászattal kapcsolatos környezeti hatás nem merül fel", hiszen a mélygarázs építése és a létesítmény energiaellátását szolgáló geotermális kút létesítése is a hivatal hatáskörébe tartozik - teszi hozzá az ökopárt.

Az OKTVF fő megállapítása - amely szerint "a tervezett beruházásnak jelentős környezeti hatása nincs" - a tényeknek, és a határozat későbbi pontjainak is ellentmond. A Duna közvetlen szomszédságában a talajvíz áramlási viszonyait radikálisan megváltoztató építménynek nyilvánvalóan van környezeti hatása, emellett a határozat is számol a zajterhelés jelentős - esetenként határérték feletti - megnövekedésével és a levegőterhelés illetve a szennyvíztermelés fokozódásával. A tér növényborításának szinte teljes felszámolása is jelentős és tartós környezeti hatásnak minősül.

A számos további hiányosságot, pontatlanságot és a hatályos jogszabályok előírásaitól történő eltérést tartalmazó határozat az Együtt-PM szerint indokolja a főügyészség sürgős fellépését, és szükségessé teszi a többszörösen jogsértő határozat mielőbbi visszavonását, illetve az engedélyezési eljárás újraindítását - immár a vonatkozó jogi előírások betartásával.

 

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

coni, 2013.05.23 16:59

Legalább van egy, azaz egyetlen szervezet, amelyik megpróbálja felrázni az autista társadalmunkat a sorozatos törvényszegések miatt. Sok esély nincs arra, hogy érvényt szerezzenek a törvény betűinek, de legalább a választóknak tudomása van arról mi folyik körölöttük.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html