Új adó jön januártól - itt a kormányzati javaslat

A turizmusfejlesztési hozzájárulásból 11,4 milliárdot, a reklámadóból 14 milliárd forintot fog beszedni a kormány – derül ki 2018-as büdzsé módosításaiból.
Papp Zsolt, 2017. május 24. szerda, 16:01

A parlament költségvetési bizottsága szerdai ülésén megtárgyalta a mintegy 1150 érvényes költségvetési módosító javaslatot, amiből összesen ötöt engedett át a bizottság kormánypárti többsége. A támogatott javaslatok között nincs ellenzéki indítvány, holott az 1150 érvényes javaslatból 1140-et az ellenzéki, illetve független képviselők jegyeztek.

A javaslatok között két figyelemre méltó akad: az egyikkel a reklámadó tervezett bevételi szintjét a korábban meghatározott 16,9 milliárd forintról 14 milliárd forintra mérsékelték, amit a kormányzat a megváltozott adószabályokkal magyaráz. Az adó korábban 100 millió forint árbevétel alatt 0, felette 5,3 százalék volt, ám a szabályozást az Európai Bizottság visszavonatta a kormánnyal, hiszen az versenytorzító hatású. A kormány 9 százalékos adót javasolt, ám végül a parlament 7,5 százalékra mérsékelte azt - ebből várnak 14 milliárd forint bevételt.

A parlament tavaly már döntött arról, hogy az éttermi szolgáltatások áfáját az idén 18, jövőre pedig öt százalékra mérséklik. Ám a kormány már tavaly megrettent nagylelkűségétől - hisz nem igazán érthető, hogy ezen szolgáltatások miért adóznának a szuper-kedvezményes kulccsal, ezért 2018 januárjától négy százalékos különadót azonnal kivetettek az éttermekre. Az új adó alapja ugyanaz, mint az áfáé és 4 százalékra rúg, a neve "turizmusfejlesztési hozzájárulás" lett. Az eredeti 2018-as költségvetési javaslatban nem szerepelt ez az adónem, most a kormány egy bizottsági módosító keretében nyújtotta be, és 11,4 milliárd forintot kíván beszedni belőle.

A pluszbevételekből a kormány a felsőoktatás támogatását, ezen belül is a "kiválósági támogatásokat" növelné. Így erre a célra az eredeti 11 milliárddal szemben 26 milliárd forint jutna. A programból az egyetemi kutatási tevékenységet támogatják majd.

A költségvetési bizottság támogatta azokat a módosító javaslatokat is, amelyek 6,1 milliárd forinttal emelnék a közút-fejlesztéseket, a plusz pénzből Jászberény környékén építenének elkerülő utakat. Az elfogadott módosítások nullszaldósak, ugyanis néhány kiadási tételt cserébe csökkentettek. A javaslatokról két hét múlva szavaz a parlament - ám mivel azokat vagy a kormány nyújtotta be, vagy legalább támogatta - azokat nagy valószínűséggel el is fogadják majd.

NGM: így is jól járnak az étteremek
Majd egy éve, 2016. június 7-én szavazta meg az Országgyűlés azt az új szabályt, amelynek eredményeképpen összességében 18 százalékkal kevesebb forgalmi jellegű adót kell fizetniük a vendéglátóknak minden olyan, étkezőhelyi vendéglátásban étel- és a helyben készített, nem alkoholtartalmú italforgalom után, mint kellett 2016-ban - olvasható az NGM lapunknak a cikk megjelenése után megküldött közleményében.
Ez abból adódik, hogy az áfa mértéke 2018. január 1-jétől 5 százalékrra, azaz 22 százalék ponttal csökken, ami ellensúlyozza a 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulás mértékét, illetve ennek felhasználása teljesen kötött, hiszen, mint a nevéből is adódik, kizárólag turizmusfejlesztésre lehet fordítani, ami hosszú távon a vendéglátóhelyek forgalmának növekedését, ezáltal a bevételek emelkedését fogja eredményezni
Az érintett piaci szereplőknek - akik tulajdonképpen ezzel az intézkedéssel így duplán jól járnak, hiszen összességében kevesebb adót fizetnek, de a befizetésüknek közvetlen forgalomnövelő hatása is lesz - hosszú - másfél éves - felkészülési időt biztosított a kormány, hiszen a szabályozás már majd egy éve érvényes, és csak 2018. január 1-jét követően lép hatályba.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

zuljin, 2017.07.29 16:08

"a 4 százalékos turizmusfejlesztési hozzájárulás mértékét, illetve ennek felhasználása teljesen kötött, hiszen, mint a nevéből is adódik, kizárólag turizmusfejlesztésre lehet fordítani..."
A paraszt minisztériumi fideszes író nem tudta, hogy ezt az ÁFÁból is megtehette volna? A paraszt minisztériumi fidesz gyerkőc nem tudja, hogy itthon bármilyen adót bármire lehet fordítani, nincs kötöttség?
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

sirásó, 2017.07.29 15:16

a tiborcz gyerek meg a rachelka sokalta az adót amit az étermeikben, szállódáikban fizetni kell? felcsút dakota polgármestere is panaszkodott a szállodáiban, kempingeiben, éttermeiben fizetendő adók miatt? igazuk van! szerintem, ha lehet kérni, akkor a gyógyszerek, az alapvető élelmiszerek adóját emeljék meg alaposan, ha lehetne kérni még, akkor jó lenne ha fizethetnénk ismét a lakások után ingatlanadót, járdahasználati díjat, ...stb!!!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

konrada, 2017.05.25 11:38

...hogy miért jó egyeseknek, ha bizonyos szektorok kitudnak bújni az adózás alól, de legalább kevesebb adófajta van, amiből ugyannyi adóbevételhez ő többet fizethet???

...ha csak nem az adott szektorban dolgozik...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

siriq, 2017.05.25 02:21

@siriq: Ezek az adok a magyar valakozasok es a magyar civileket adoztatjak meg.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

siriq, 2017.05.25 02:20

Az utobbi 5 evben csokkent az SZJA, viszont jott helyette 100-200+ ado masik helyen. Nyasgem.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html