V. Német Zsolt kiemelte: első lépcsőben az energiaszolgáltatások területén épül ki az állami tulajdonú, holding alapú, nonprofit módon működő közszolgáltatás, az erről szóló kormánydöntés már megszületett. A hulladékgazdálkodásban és a szennyvízkezelésben a holdingrendszer kialakítására egy második lépcsőben kerül sor, várhatóan a jövő évben.

A kormány hulladékgazdálkodási koncepciójáról az államtitkár elmondta: fontos, hogy minél kevesebb hulladék keletkezzen, s nőjön a kidobott műszaki berendezések, ruhák és egyéb, a mindennapokban használt tárgyak újrahasznosítása. Fontos a környezeti terhelés csökkentése és a hulladékok ártalmatlanítása, amihez égetők is kellenek. Kifejtette: az uniós hulladékgazdálkodási elvárások egyre szigorúbbak.

Magyarországon 2013-tól már csak önkormányzati és állami többségi tulajdonú szervezet végezheti a hulladékgyűjtést, 2014-től már csak non profit alapon.

Jövő január elsejétől a hulladékot elkülönítetten kell gyűjteni, s az ország valamennyi településén háztól kell elszállítani.

V. Németh Zsolt elmondta: a 2014-2020 közötti EU költségvetési időszakban a hulladékgazdálkodásra jelentős vissza nem térítendő uniós fejlesztési forrás áll rendelkezésre. A hulladékhasznosítási beruházásokat a Gazdaságfejlesztési Innovációs Operatív Program (GINOP) támogatási keretéből valósítják meg.