BUX
37575

Új autók 2,5 millió alatt

Az autópiac jól rajtolt az idén, legalábbis az európai autógyártók tegnap közzétett adatai szerint. Bár februárban a magyarországi eladások visszaesést mutattak, a januári kiugró forgalom miatt még így is közel kilencszázalékos volt a kéthavi bővülés a bázisidőszakhoz képest. Az eddigi és a feltételezhető bővülést jórészt a olcsó autók adják, ezeket igyekszünk most bemutatni.

NAPI Online, 2006. március 17. péntek, 14:30

Pontos sorrendet nehéz felállítani, mivel egyes márkakereskedésekben lehetnek egyéni akciók, így az adott kereskedő a hivatalos generálimportőr listaáránál olcsóbban kínálja az autót. Ennek ellenére azért igyekeztünk minél teljesebb körképet készíteni: az összeállításban a 2,5 millió forintban határoztuk meg a felső határt, vagyis az ennél olcsóbb új autókat gyűjtöttük csokorba.


 


Kezdjük az elején, vagy másképpen a legalján. A magyarországi újautó-kínálat legolcsóbb darabja a Fiat Seicento. Az olasz miniért mindössze - ezer forint híján - 1,5 millió forintot kell fizetni. Ennél 200 ezer forinttal többet kóstál a korábban Daewoo Matiz néven ismert, a névváltás óta Chevrolet Spark 0,8 literes motorral szerelt legolcsóbb változata, de a szintén Chevrolet-hez tartozó, Kalos névre hallgató, lassan búcsúzó modell is alternatívát jelenthet. A Renault által újjávarázsolt, Romániában gyártott 1,4 literes benzinmotorral szerelt Dacia Loganért 1,89 millió forintot kell a szalonban hagynunk, de a Clióban és a Thaliában is fellelhető, 1,5 literes dízelaggregáttal szerelt Logan sem kerül többe 2,45 millió forintnál. A Fiat a már említett Seicento mellett további modellekkel is képviselteti magát a 2,4-2,5 millió forint alatti kategóriában. A Fiat Pandák most kedvezményesen vásárolhatók meg, az 1,1 literes erőforrással hajtott verzió 1,9 millió forintba kerül. Az 1300 köbcentis dízelmotorral szerelt Pandát a Fiat Magyarország Kft. a legolcsóbb hazai piacon kapható gázolajos autóként hirdeti, s kutatásunk során mi sem találtunk olcsóbbat 2,29 millió forintért kelletett dízel Pandánál. Az olasz gyártó a Panda mellett több másik modelljét is benevezte a legolcsóbb autók versenyébe. A leköszönő, Punto Classic 1,2 literes benzinmotoros verziójáért a mostani akcióban tízezer forint híján 2 millió forintot kell leszurkolni, ugyanez az autó az 1300 köbcentis dízelerőforrással 2,4 millió forintba kerül. A szintén Fiat jelvényt viselő, szedán kivitelű Albea legolcsóbb változata nem egész kétmillió forintért a vásárló tulajdonába kerülhet.


 


A Ford a 2,1 millióért kínált Ka, és a 2,3 millió forinttól induló Fiesta modellel igyekszik felvenni a versenyt a riválisokkal, míg a Honda nem kínál 2,5 millió forintnál olcsóbb autót. A sorban a következő dél-koreai a Hyundai azonban mindjárt három modellel is képviselteti magát ebben az árkategóriában. Az egyik az Atos néven futó kisautó, amit már 1,9 millió forinttól el lehet hozni a szalonból. Emellett szerepel a kínálatban 2 millió forintról induló Get, illetve az alapkivitelű Accent, amelyért alig 2,5 millió forintot kell fizetni. Előbbi két modellben 1,1, utóbbiban 1,3 literes motor viszi a kocsiszekrényt. A Hyundai-csoporthoz tartozó Kia a Picantót és a Riót kínálja a 2,5 millió forint alatti árkategóriában. Előbbit 1,8 millió forintért vihetjük haza, utóbbiért pedig legalább 2,14 millió forintot kér a kereskedő.


 


A szebb napokat is megélt Lada listáján szereplő 2111 jelű autó 2,1-2,2 millió forintba kerül. A Mitsubishi legolcsóbb autója, a Colt nem férne bele a 2,5 millió forintos büdzsébe, csakúgy, ahogy a Lanciának sincs ilyen árú modellje, ugyanakkor az 1,2 motort rejtő, 3 ajtós Nissan Micrát azonban elhozhatjuk ennyiért. Az Opel a Suzuki Wagon R+-szal egyező Agilát és a Corsa egyliteres változatait kínálja 2,5 millió forintnál olcsóbban. A Peugeot a 107-est és a 206-ost olcsóbb változatait, a konszerntárs Citroën pedig előbbi modell testvérét a C1-est ajánlja. A Renault-nál a Thalia és a Twingo egyes változatai között választhatunk, a Porsche Hungariánál pedig a legolcsóbb Skoda Fabiát, a Volkswagen Polóra lehetünk vevők 2,5 millió forinttal a zsebünkben. A Suzuki is több autót kínál ebben az árkategóriában. Az árlista szerint az legolcsóbb az Alto, ezt az autót 1,8 millió forintért el lehet hozni, az Esztergomban gyártott Swift és az Ignis több változata sem drágább a fent említett limitnél. A Toyota PSA-csoporttal közösen gyártott, a Citroen C1-essel és a Peugeot 107-essel azonos Aygót és a régi Yarist adja ekkora összegért.