Az érdekképviselet azt javasolja, hogy a minimálbér és a szakmunkás bérminimum mellett 2018. január 1-jétől a kormány és a szociális partnerek vezessék be a diplomás bérminimumot.

Javaslatuk szerint ez a felsőfokú végzettséget, szakképesítést igénylő munkakört betöltők számára lenne kötelező, mértéke pedig a mindenkori szakmunkás bérminimumnál 35 százalékkal lenne magasabb.

A közleményben emlékeztetnek, hogy a minimálbér és a szakmunkás bárminimum főleg az utóbbi két évben jelentősen emelkedett, ezt azonban nem követte a kvalifikáltabb munkaerő bérfejlesztése. A közalkalmazotti illetményrendszer több mint kilenc éve változatlan, és előfordul, hogy egy kezdő szakmunkás és egy akadémiai doktor a fizetési besorolása szerint ugyanakkora illetményre jogosult.

A javaslatot a szakszervezet átadja az Országos Közszolgálati Egyeztető Tanácsnak, a szervezetet pedig arra kérik, hogy juttassa el a kormányhoz is.