Új családtámogatások jönnek - hamarosan bejelentést tesz Orbán

A szerdai kormányülésen két fő téma volt napirenden: a családtámogatások átalakítása és a haderőreform. Új családtámogatásokat vezethetnek be, és új repülőgépeket kaphat a honvédség - derült ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kományinfóján.
Papp Zsolt, 2017. május 18. csütörtök, 14:35

A kormány megtárgyalta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) jelentését a családok helyzetéről - mondta Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a kományinfón. Jelenleg évi 93 ezer gyerek születik, ezt a számot lényegesen - 30 ezer fővel - emelni akarják. A részletekről a közeljövőben tesz majd bejelentéseket Orbán Viktor miniszterelnök - mondta a miniszter.

A cél az lenne, hogy megállítsák a társadalom öregedését. Új intézkedéseket terveznek, ezek bevezetéséről hónapokon belül - tehát még a választások előtt - dönthetnek. A magyar kormány szerint nem az a válasz a népességfogyásra, hogy behozunk szülőképes fiatalokat más kontinensekről, hanem a magyar fiatalok gyermekvállalási hajlandóságát kell növelni. (A kormány 2013-ban még nem így gondolta - a szerk.)

A gyermekvállalási kedv növelésének érdekében a kormány már eddig is számos intézkedést hozott, példaként Lázár János az ingyenes gyermekétkeztetést és a tankönyv-támogatást említette. Most arra keresik az eszközöket, hogy még több magyar gyerek szülessen - mondta a miniszter.

Lázár nem tért ki arra a problémára, hogy jelenleg nem a fiatalok bevándorlása, hanem azok kivándorlása ez egyik fő gond hazánkban. A magyar gyerekek ugyanis az elmúlt években megszülettek, de az EU más tagállamaiban. (A 2018-as büdzsében mintegy 10 ezer külföldön születő magyar gyermekkel számoltak. Balog Zoltán Emmi-miniszter május elején jelentette be, hogy 2018-tól a külföldön születő, magyar állampolgárságú gyermekek szülei ugyanúgy megkapják majd az egyszeri 64 ezer forintos anyasági támogatást, mintha Magyarországon élnének.)

Újra elfogadták a haderőreformot

A kormány elfogadta a Zrínyi 2026 fedőnevű haderőreformot, amire Simicskó István honvédelmi miniszter már hónapok óta elfogadott programként hivatkozott. A haderőreform célja, hogy Magyarország önállóan - szövetségesei nélkül is - képes legyen határait megvédeni - mondta Lázár. (Magyarországot jelentős részben szövetségesei határolják a - szerk.)

A honvédség 2018-as költségvetése a GDP 1 százalékára, 400 milliárd forintra rúg, amit 2024-ig a GDP 2 százalékára emelnek, ez 1000-1100 milliárdos éves kiadást jelent. A miniszter elmondta, hogy a haderőreform keretében a honvédség létszámának növelésére és technikai fejlesztésére sor kerül. Rövidesen - egy éven belül - szállítóeszközöket szereznek be 40-50 milliárd forint értékben. Ezzel a miniszter a honvédség küszöbön álló szállító-repülőgép beszerzésére utalhatott, amely kapcsán felmerült egy kormánygép vásárlásnak a lehetősége is.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Dr_Hibb_Antal_okleveles_ebado-szakerto, 2017.05.18 22:04

A purdévállalást már Gyurcsány is ezerrel támogatta, az Orsós-rezsim attól fél hogy nem lesz utánpótlása a vízgereblyéző közmunkásoknak? Vagy atomfizikusokat, agysebészeket próbál nevelni a közmunkáspurdékból???

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rotaryfun, 2017.05.18 20:58

Akinek 3 gyermeke van az ingyen mehet focimeccsre :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

atombandi, 2017.05.18 20:47

@Fricibacsi2:
adoemeles az a szo, amit keresel. 3 bokros csomagnyi mar az, amit orbanek elvettek a zemberektol...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Fricibacsi2, 2017.05.18 15:41

Nocsak mindenre van pénz pedig a ballibek szerint ellopják

Még IMF hitelt sem kell felvenni
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: http://www.napi.hu/info/adatvedelem.html