Mintegy tíz éves terv válhat valóra azzal, hogy az idén a dunai panorámához méltó díszkivilágítást kap az Országház épülete. A díszkivilágítás terveit szerződés szerint március végéig kellett elkészítenie – az erre közbeszerzési eljáráson kiválasztott – HungaroProject Mérnökiroda Kft.-nek. Az engedélyeztetési terv elkészítését és az engedélyeztetést követően, a kiépítéshez szükséges anyagi forrás rendelkezésre állásával az Országgyűlés Hivatala haladéktalanul kiírja a kivitelezésre szóló közbeszerzési eljárást. Információink szerint ennek költsége meghaladja majd a százmillió forintot. A díszkivilágítást a főváros és az Elmű tulajdonában lévő Budapesti Dísz- és Közvilágítási (BDK) Kft. üzemelteti majd, saját költségén. A megvilágítás színéről még nem született végleges döntés, információnk szerint a fehér és sárga fényű próbavilágítást követően az utóbbi kapott több szavazatot.

A díszvilágítást az Országház dunai panorámában betöltött kiemelkedő szerepének megfelelő kellett megtervezni, hogy az este is egyensúlyt tudjon tartani a Budavári palota és Mátyás templom - Halászbástya látványával, ugyanakkor az is fontos szempont volt, hogy a Kossuth térre érkező vendégeket kellemes esti kép fogadja. A szerződés alapján az Országgyűlés Hivatala olyan terveket várt, amelyekkel a lehető legkevesebb eszközt, elemet helyezik majd el a falakon, továbbá lehetőség szerint távolról (földről, járdáról) világítják meg az épületet.

A Parlament díszvilágítása soha nem épült ki teljesen, ennek részben oka a homlokzat folyamatos rekonstrukciós munkái. Jelenleg csak a kupola van megvilágítva, nem túl jó minőségben (a világítást még az 1970-es években alakították ki). Az épület dunai oldalának felújítása 2009-ben befejeződött, így elhárult az akadálya annak, hogy a turisztikai szempontból legfontosabb, Duna felőli látványt megtervezzék. Tíz évvel ezelőtt foglalkozott egy tanulmány az Országház díszvilágításával, de megvalósítási terv akkor nem készült.

Most az egész épület új fényfüggönyt kap, hangsúlyos megvilágítása a dunai homlokzatnak, az alsó- és felsőházi termek tetőzetének, a kupolának és a kőtornyoknak lesznek. A kőtornyokat mindként oldalról megvilágítják. A díszvilágítás megépítéséhez az energiaellátást is bővíteni kell.

A BDK a főváros turisztikai szempontból vonzó épületeinek díszkivilágítását általában alkonyattól, a közvilágítás bekapcsolásától a téli időszámításkor éjfélig, míg a nyári időszakban hajnali egy óráig kapcsolja be.

A villamos tervezési szolgáltatást nyújtó HungaroProject 30 millió forintért tervezi meg az Országház díszkivilágítását, valamint közreműködik az engedélyeztetésben és a kivitelezésre kiírandó közbeszerzés műszaki dokumentációjának összeállításában. A mérnökiroda referenciái között szerepel egyebek mellett a Nemzeti Színház tender tervének elkészítése, közreműködött a 2000-es hannoveri expo magyar pavilonja, a debreceni Kölcsey Központ, a Miniszterelnöki Hivatal szerver központja energiaellátásának és az adóhatóság Lajos utcai irodaházának és számítástechnikai központjának tervezési munkáiban is.