Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Fellegi Tamás szerint informális tárgyalások folynak addig, ameddig a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság, valamint a magyar kormány mandátumot ad a tárgyalódelegációknak, ami 2012 januárjának első napjaiban várható.

A Nemzetgazdaság Minisztérium november 17-én közölte, hogy az IMF szokásos éves gazdaságpolitikai konzultációjának keretében a kormány megkezdi a tárgyalásokat egy új típusú együttműködésről a Nemzetközi Valutaalappal. Egy nappal később Matolcsy György kezdeményezte hivatalosan az IMF és az Európai Unió Bizottságának Budapesten tartózkodó delegációjával egy új típusú pénzügyi megállapodás megkötését.

A kormány november végén a hivatalos IMF delegáció vezetőjének Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési minisztert nevezte meg, tagjai pedig Pleschinger Gyula pénzügypolitikáért felelős államtitkár és Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának fideszes elnöke.

A jegybank az MTI-vel közölte, hogy az IMF tárgyalásokon a Magyar Nemzeti Bankot Simor András jegybankelnök, Karvalits Ferenc alelnök, illetve egyes részletkérdésekben az érintett szakértők képviselik majd.