A már forgalomban lévő természetbeni juttatások utalványaihoz hasonló fizetőeszköz azonban nemcsak papíralapon, hanem a helyi vállalkozások egymás közötti elszámolásánál mint számlautalvány is elérhető lesz, lejárati idő hiányában pedig korlátlan ideig felhasználható. A szeptember 29-én megalakuló HAMI Európai Szövetkezethez magánszemélyek és vállalkozások egyaránt csatlakozhatnak, egyenrangú tagként használhatják majd egymás között a Kékfrank utalványt - fejtette ki Perkovátz. Napjaink pénzügyi bajait kívánják az utalvánnyal orvosolni Sopronban. Az elégségesnél 4-5 százalékkal kevesebb pénz van a gazdaságban, ami pedig elérhető, az indokolatlanul megdrágult, a Kékfrankkal ezt az űrt kívánják betölteni - tette hozzá az ötletgazda.

Az utalvány megjelenésének előkészületei már zajlanak, az őszi bevezető szakaszban a helyi gazdasági élet szereplőivel ismertetik meg, várhatóan a jövő év elején megjelenhet a mindennapokban is. A grafikai megjelenést a soproni Grafik Dekor készíti, az utalvány pedig - utalva a térségben évszázadokon át összefonódó magyar, német és horvát kultúrára - háromnyelvű lesz. A különböző címleteken Sopron és környékének nagyjai, Liszt Ferenc, Joseph Haydn, Lackner Kristóf, Pejacsevich László, Kitaibel Pál és Eszterházy Pál szerepel majd. A program kidolgozását segíti a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara, a Sopron és Vidéke Ipartestület, a Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet, a Nyugat-magyarországi Egyetem Közgazdaságtudományi Kara, illetve stratégiai partnerként a CIG Közép-európai Biztosító Zrt.