BUX
38616

Új híd épülhet a Dunán

Győr, Salgótarján és Szekszárd támogatásáról döntött a kormány, a lehetőségek között szerepelt egy 2-szerk 2 sávos út építése Győr és Dunaszerdahely között, új Duna-híddal, feltéve, hogy a szlovák fél is támogatja azt.

Németh Géza, 2017. június 28. szerda, 09:25

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatok közül az első Győr támogatásával foglalkozik.

Ebben szerepel - egyebek mellett - az említett autópálya megépítésének vizsgálata, egy sport-hotel megépítése, valamint a színház felújítása, továbbá kerékpárút építése Győr és Pannonhalma között. A Széchenyi István Egyetemmel közösen pedig digitális fejlesztési központ épül.

A majdani sztráda kapcsán arra kéri a kormány a nemzeti fejlesztési, valamint a külgazdasági és külügyminisztert, hogy a szlovák fél megkeresésével vizsgálják meg és tájékoztassák a kabinetet a Győr-Dunaszerdahely közötti közúti kapcsolat fejlesztésének (2-szer kétsávos kialakítás, új Duna-híd építés) lehetőségeiről, ütemezéséről és forrásigényéről - a feladat határideje 2017. december 31.

Salgótarjánnal kapcsolatban szerepel a listán a várost az M3-as autópályával összekötő 21-es számú út négysávossá bővítése, de ez a munka már elkezdődött. A négysávos út megkerüli a várost és az országhatárig halad tovább. Fontos az öblösüveggyár fennmaradása és a tömegközlekedés elektromos alapra helyezése. Ez utóbbira, továbbá egy buszpályaudvar és egy p+r parkoló építésére 1 milliárd forint támogatást kap a város az idei költségvetésből.

Szekszárd a Modern Városok Program keretében jövőre 1,7 milliárd, míg 2019-ben 2,1 milliárd forint támogatáshoz jut.