Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szavai szerint az adózásban és adóztatásban is mérföldkőhöz érkeztek azzal, hogy a magánszemélyeknek a NAV készíti el az adóbevallás tervezetét. Az elkészült szja-bevallás tervezetéhez ügyfélkapun keresztül lehet majd hozzáférni.

A webes felületet a héten a szakma tesztelte. Könyvelőknek, adótanácsadóknak, szakmai szervezeteknek, illetve cégeknek mutatták be, és pozitív volt a fogadtatása - mondta a NAV adóügyi főigazgatója.

Akadnak, akik idegenkednek az ügyfélkapus rendszertől, keveset használják, ezért március 15-ig telefonon, sms-ben vagy akár személyesen igényelni lehet, hogy papír alapon is kiküldjék számukra a bevallási tervezetet.

Az adóbevallási határidőhöz közeledve, májusban megerősített ügyfélszolgálatot tart a NAV.