Új szabály jön: ide fordulhat, ha késett a repülőgépe

A jövőben a fogyasztó csak a repülőtér székhelye szerint illetékes megyeszékhely járási hivatalától kérhet jogorvoslatot, amennyiben a légitársaság nem fizeti ki a kártérítést - egyebek mellett ezt tartalmazza egy kormányrendelet-tervezet.
Németh Géza, 2017. május 25. csütörtök, 19:13

A kormány honlapján megjelent tervezet a fogyasztóvédelemmel foglalkozik, így kitér arra is, hogy hova fordulhat a fogyasztó, ha a légitársaságtól nem kapja meg a késés után - az uniós szabályok szerint - járó kártérítést. Erre eddig nem volt külön szabály, így az általános eljárást lehetett követni, vagyis elsőfokon a járási hivatal, míg másodfokon - országos illetékességgel - a Pest Megyei Kormányhivatal járt el. A hatályos rendelet azonban ad egy felsorolást arra, hogy mely fogyasztóvédelmi ügyekben jár el első fokon a megyeszékhelyen működő járási hivatal, ez egészül most ki a légi személyszállítással kapcsolatos fogyasztóvédelmi ügyekkel.

Pest megyében a megyeszékhely szerinti járási hivatal feladatait a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala, a fővárosban pedig Budapest Főváros Kormányhivatala V. Kerületi Hivatala látja el. Kérdés, hogy a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér melyik járási hivatalhoz tartozik majd, miután annak területe részben a főváros XVIII. kerületében, részben pedig Vecsés határában fekszik.

A repülőgép késések esetén járó kártérítés összegét az Európai Parlament és a Tanács egy 2004-es rendelet határozza meg. Eszerint a kártérítés 250 euró minden 1500 kilométeres vagy rövidebb repülőútra; 400 euró minden 1500 kilométernél hosszabb Unión belüli repülőútra és minden egyéb, 1500 és 3500 kilométer közötti repülőútra; végül pedig 600 euró az ezeken túli utaknál. A felsorolt kártérítés akkor jár, ha a késés - az előbbi sorrendben - kettő-, három-, illetve négy óra.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Rodent, 2017.05.26 08:30

@Napi6000: "elfogadta az eredetileg követelt összeget (700 USD-t) és azt a tárgyalást megelőző napon a ki is fizette."

Akkor mostmar boldog a csalad? :D
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Napi6000, 2017.05.26 08:04

A feleségem a Swiss légitársasággal repült az USA-ból ? Zürich érintésével ? Magyarországra. A Zürich ? Budapest járat azonban menet közben visszafordult (állítólag technikai hiba miatt). Az utasokat botrányos körülmények között helyezték el éjszakra egy szállóban és csak a másnap reggeli járattal tudtak Budapestre utazni. A késés ugye legalább 12 órás volt és a megtett (teljes) út meghaladta a 10.000 kilométert. Ezek alapján a feleségemnek legalább 600 Euro kártérítés járt volna.

A Swiss minden igényt kategorikusan visszautasított. Arra hivatkoztak, hogy a hatályos EU jogszabály rájuk nem vonatkozik, mert Svájc nem tagja az Európai Uniónak.

Ezt követően a nejem először egy magyar irodához fordult, akik azt hirdették, hogy ilyen esetben eljárnak az utas helyett. Persze erre nem került sor, viszont az a tanácsot adták (a beígért segítés helyett), hogy a nejem forduljon a svájci légügyi hatósághoz a panasszal.

A svájci hatóság ? meglehetősen sok adatlap kitöltése után ? elkezdett vizsgálódni, amely kivizsgálás a mai napig nem fejeződött be (az eset 2014-ben történt). Úgy nézett ki, hogy nem is nagyon akarnak az ügy végére járni, ami így is történt.

Végül felszólítottuk a Swiss-t, hogy a Montreali Egyezmény előírásai szerint fizessen kártérítést a nejemnek. Ez az eredetileg követelt kb. 700 Dolláros követelés több, mint négyszerese lett volna. Miután a Swiss-nek nincs már irodája az USA-ban, a reptéri alkalmazottak pedig ilyen ügyben semmit sem tehetnek, pert kellett indítani a Swiss ellen. Ehhez megkerestük a hozzánk legközelebb lévő bíróságot ? ez is Kaliforniában van, de nem Los Angelesben. A Swiss vélhetően felmérte, hogy az ügyben a társaságot jogász nem képviselheti, a Swiss alkalmazott helyszínre utaztatása pedig költséges dolog lenne, így azonnal elfogadta az eredetileg követelt összeget (700 USD-t) és azt a tárgyalást megelőző napon a ki is fizette.

Mindezt azért írom le, mert hiába vannak a jogszabályok, bármely légitársaság az utolsó csepp véréig húzni-halasztani fogja a késések miatti kártérítés kifizetését. Minden utazónak azt javaslom, hogy a lakóhelye szerinti bíróságnál keresse igazát ? és ne nagyon számítson arra, hogy bármely jogvédő szervezet (pláne ha pénzt kér) segíteni fog neki. A leghelyesebb eljárás, ha az utas indulás előtt olyan légitársaságot választ, amelyiknek Magyarországon, vagy a cél szerinti országban valós (irodával rendelkező) képviselete van. Ilyen esetben viszont ne járjon kanosszát, hanem az első elutasítás után azonnal forduljon helyi bírósághoz. A légitársaságoknak körülményes és drága dolog ügyvédet küldeni ilyen esetek tárgyalására, ezért majdnem biztos, hogy ki fogják fizetni az utas követelését.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html