Az emberi erőforrás tárca (Emmi) közleménye szerint a kormány biztosítja az intézményfenntartó tehermentes és a folyamatos feladatellátáshoz szükséges stabil költségvetési hátteret.

Pölöskei Gáborné miniszteri biztosként az intézményrendszer szakmai átalakításában is részt vesz majd. Az intézményfenntartó gazdálkodási és szervezeti problémáinak megoldására, valamint az új fenntartói struktúra kialakítására vonatkozó feladatkörbe miniszteri biztosként Jenei Zoltán, a Pécsi Tudományegyetem kancellárja kerül.

Hanesz József, a KLIK jelenlegi elnöke közös megegyezéssel 2016. február 29-én távozik beosztásából.

A két új vezetőtől az emberi erőforrások minisztere azt várja, hogy rövidtávon biztosítsák az intézményfenntartó stabil, tehermentes működését, és készítsék elő a Köznevelési Kerekasztal véleményén alapuló, 2016. július 1-jétől bevezetendő új szervezeti és működési formát - olvasható az Emmi közleményében.

Olyan, az állami fenntartás stabilitására épülő szervezetnek kell létrejönnie, amely a tanulók érdekeit tartja szem előtt, épít az iskolák vezetőinek fokozottabb önállóságára és az ezzel járó nagyobb felelősségre.