BUX
38228

Újabb 17 milliárd jut sportolóknak

A magyar felsőoktatásban hihetetlennek számító összeget, 17 milliárd forintot kaphat az önállósuló Testnevelési Egyetem - számolt be az Index. A most még karként működő TF a tervek szerint felújíthatná az ingatlanjait, a Csörsz utcánál multifunkcionális sportközpontot építenének és befejeznék a Sportkórház régóta üresen álló új épületét is.

portfolio.hu, 2014. június 18. szerda, 10:43

A felsőoktatási törvény közelgő módosítása szerint már az ősztől leválhat a Semmelweis Egyetemről a Testnevelési és Sporttudományi Kar. Radák Zsolt, a kar dékánja az Indexnek azt mondta: a Magyar Testnevelési Egyetem 2000-ben abban a reményben egyesült a Semmelweis Orvostudományi Egyetemmel és a Hajnal Imre Egészségtudományi Egyetemmel, hogy a finanszírozási helyzet jelentősen javul, és komoly anyagi forrásokat kapnak. Ez azonban elmaradt. Az önállósodástól azt remélik: végre pénz is áramlik az intézménybe, ami lehetővé tenné a nemzetközi színvonalú munkát.

Bár a sajtóban korábban 27 milliárd forintos fejlesztésről lehetett olvasni, Radák Zsolt egy 17 milliárdos fejlesztési koncepcióról tud. A fejlesztések között szerepel egy multifunkcionális csarnok megépítése a Csörsz utcai pályán. Miután az itteni pályát a kar korábban nem tudta fenntartani, tíz évre (az idei év végéig) a XII. kerületi önkormányzatnak adta bérbe. A tervek között szerepel az is, hogy a Sportkórház (Országos Sportegészségügyi Intézet) néhány épületét, köztük az úgynevezett Hauszmann-házakat is megkapná a Testnevelési Egyetem. Cserébe végre befejeznék a Sportkórház új épülettömbjét, amely már 2004 óta áll az Alkotás utcán, szerkezetkészen, de kihasználatlanul.