BUX
39279

Újabb fordulat: átengedték Erdősiné és a kormány népszavazási kérdéseit

Az MSZP képviselőjét beelőző Erdősi Lászlóné vasárnapi boltbezárós kérdését az NVB elnöke előzetes indítványa ellenére hitelesítette a választási bizottság. A kormány kvótaellenes népszavazási kérdését szintén hitelesítették.

Index.hu, MTI, 2016. február 29. hétfő, 20:02

A kormány, Erdősi Lászlóné és az MSZP-s Nyakó István népszavazási kérdését tárgyalta ma a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A Nemzeti Választási Iroda (NVI) formailag rendben találta Erdősi Lászlóné és Nyakó István egy-egy vasárnapi boltbezárós kérdését, így az NVB-nek kellett döntenie, hogy melyiket hitelesítse. Patyi András elnök azt javasolta, hogy Erdősiné kérdését ne hitelesítse a bizottság - tudósított az Index.

Az Index délelőtt már beharangozta, hogy Patyi András, az NVB elnöke nem Erdősi Lászlóné kezdeményezésének hitelesítését javasolja annak ellenére, hogy a beadványt néhány másodperccel korábban pecsételték le az érkeztető időpecséttel.

Erdősiné igen, Nyakó nem

A helyszíni felvételek bizonyítják, hogy a sorrendről döntő időbélyegzőnél nem személyesen Erdősiné pecsételt. Márpedig a törvény szerint csak személyesen (vagy postai úton) lehet leadni egy kérdést. Ezt az álláspontot képviselte Patyi András és az előzetesen beterjesztett indítványa. Ezt azonban az NVB leszavazta, és 7:5 arányban hitelesítette Erdősiné kérdését.

A párhuzamosság miatt Nyakó István kérdését elutasította a többség. Pedig Patyi András indítványa arról szólt, hogy ezt hitelesítse a bizottság. A végső szót feltehetően majd a Kúria mondja ki.

Az NVB azt is megállapította, hogy múlt hét kedden a kopaszok jogsértően viselkedtek, ám az NVI nem hibázott.

A kvótaellenes népszavazást is hitelesítették

A kormány kvótaellenes népszavazási kérdését 9 igen és 3 nem szavazattal szintén hitelesítette az NVB. A kérdés így hangzik: Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?

Patyi András elnök azért érvelt a hitelesítés mellett, mert a választók el tudják dönteni, hogy igennel vagy nemmel válaszoljanak, tehát egyértelmű a kérdés. A kérdés egyértelműsíti a jogalkotó számára is a feladatot. A kérdéssel szemben az MSZP és az LMP delegáltja is ellenérveket fogalmazott meg (nemzetközi szerződésről nem lehet népszavazást rendezni), de az elnök szerint tiltott tárgykörbe sem esik a kérdés, vagyis nem ütközik nemzetközi szerződésbe.

Részben helyt adtak Nyakó kifogásának
Részben helyt adott Nyakó István MSZP-s politikus kifogásának hétfői ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB): a testület megállapította, hogy kedden megsértették a választás tisztaságának megóvása, az esélyegyenlőség és a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás választási alapelvét - írja az MTI. A bizottság Tóta Áronné és Sasvári Róbert választott tagok ellenszavazata mellett megállapította, hogy a Nemzeti Választási Iroda (NVI) székházának előterében megjelenő "kopaszok" jelenléte, magatartása jogsértő volt, és ez a magatartás nem fogadható el. Ezért eltiltották őket a további jogsértéstől.Ugyanakkor a megtekintett felvételek alapján a vasárnapi pihenőnap ügyében Nyakó Istvánhoz hasonlóan népszavazási kezdeményezéssel élő magánszemély, Erdösi Lászlóné, illetve - a bélyegzést végző - kísérője terhére sem lehet megállapítani, hogy kihasználta volna a helyzetet. Az NVB-tagok az NVI előterében kedden készült biztonsági kamera-felvételek alapján sem tudták egyértelműen megítélni, hogy Nyakó Istvánt akadályozták-e a kezdeményezés benyújtásához szükséges pecsételést közvetlenül megelőzően.Nyakó István azért fordult a bizottsághoz, mert úgy látta, a székházban kedden "a kopaszok" akadályozták népszavazási kezdeményezése benyújtásában, és az NVI nem tett semmit, így az iroda felelőssége is felmerül, ám ezzel a bizottság többsége nem érett egyet.Patyi András NVB-elnök a vitában arról beszélt, "a kopaszok" nyilatkozatuk ellenére nem országos népszavazási kezdeményezés benyújtása miatt voltak a székházban, ezzel megsértették a választási eljárás egyes alapelveit. Mint mondta, bár a csoport tevékenysége látszólag arra irányult, hogy népszavazási kezdeményezést adjanak le, ennek benyújtására nem került sor, de - mint mondta - jelentősége van annak, hogy ez a tény csak azután derült ki, hogy két kezdeményezést érkeztettek az időbélyegzőnél.Hozzátette: az NVI előterében azért van az időbélyegző, hogy a beadvány pontos érkezését rögzíteni tudják. "Ez nem presszó, nem kávéház, buszmegálló, vasútállomás, ahol ácsorogni lehet" - jegyezte meg. Mint mondta, ez nem fér össze a választási eljárás alapelveivel, ugyanakkor az NVI nem követett el mulasztást, mert nincs olyan jogköre, ami alapján a beadványozót igazoltathatná, az iratokat tételesen ellenőrizhetné, mielőtt azokat beadták volna. Az elnök jelezte: ugyanakkor nem lát okot az NVI elmarasztalására.