BUX
38228

Újabb hidakat építhetünk a Dunán

A néhány évvel ezelőtt átadott Megyeri Duna-híd után újabb épülhet a folyón, ezúttal Komárom és Révkomárom között - derül ki az Új Széchenyi tervből.

NAPI, 2011. január 24. hétfő, 08:15

A Napi Gazdaság hétfői számának a cikke:A szlovák kormány még 2008-ban döntött, hogy támogatja egy újabb Duna-híd megépítését a két Komárom között (Napi Gazdaság, 2008. november 20.) Az ötlet tehát nem új keletű, az akkori szlovák miniszterelnök, Robert Fico azzal bízta meg külügyminiszterét: érje el a magyar félnél, hogy még 2014 előtt elkezdhessék a beruházást. Most tehát beteljesedhetnek a korábbi szándékok.Emellett a fővárosban is épülne egy átkelő, egy gyalogos-kerékpáros híd létesülne. A korábbi városvezetés egy aquincumi híd megépítését helyezte kilátásba (egy évtizedes távlatban), információink szerint itt az elmúlt évben nem történt előrelépés. A fővárosiaknak most jó esetben "be kell érniük" az említett gyalogoshíddal. A két Duna-híd terve mellett szintén két átkelő megépítését tervezik az Ipolyon.Az Új Széchenyi tervben a kiemelt közlekedési fejlesztésekre 562,73 milliárd forint áll rendelkezésre, míg általános közlekedésfejlesztésre 78,94 milliárd forint. A közlekedés terén a fejlesztési tárca (talán a kilátásba helyezett közlekedési holding szellemében) több nagyvárosban közös autóbusz- és vasúti pályaudvarok, közlekedési csomópontok kialakítását tervezi. Ez kedvező lenne az utasok számára, de nem elhanyagolható szempont, hogy ezáltal a városokban értékes ingatlanok szabadulnának fel. Ezek mellett egy tucat egy, illetve két számjegyű út szélesítése is napirenden van az Új Széchenyi terv keretein belül.