Múlt héten írtunk arról, hogy korrupció miatt kitiltottak több embert az Egyesült Államokból, és állítólag Vida Ildikó lehet az egyik - írja az Index.

Az RTL Vida Ildikót a Bécs melletti schwechati repülőtéren érte utol, éppen szabadságra indult. Nagyon meglepődött, idegesen válaszolgatott a riporternek, és azt hajtogatta, hogy nem nyilatkozik erről az ügyről, magánúton van, amihez senkinek semmi köze.

"Továbbra is eldöntöttük, hogy nem nyilatkozunk az ügyben, mert nem akarunk ilyen politikai csatározások része lenni" - mondta Vida az RTL-nek.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter korábban azt nyilatkozta, hogy ebben az ügyben Vida neki nem adott felvilágosítást, ebből arra következtet, hogy nincs kitiltva, de később azt is mondta, hogy nem kérdezett meg mindenkit, akinek a neve felmerült.

A Hvg.hu friss vezércikkében Vida mellett két másik NAV-vezető nevét említi, akik a kitiltottak listáján szerepelhetnek: Csillag Dezsőnét, akihez az adóellenőrzések, a jogi szabályozás, a bevallások és a végrehajtás tartozik és Dávida Mariannát, az ellenőrzési főosztály vezetőjét.