Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kiírásokért a nemzetgazdasági miniszter, valamint a Miniszterelnökséget vezető miniszter a felelős. A sort a kecskeméti Szabadság tér és környezetének funkcióbővítő városrehabilitációja nyitja, ennek a becsült összege 343,5 millió forint. Az egri vár és erődrendszer turisztikai attrakcióinak fejlesztése várhatóan 462,6 millió forintba kerül.

A Hevesi járóbeteg szakrendelő felújításának becsült költségvetése 341,3 millió forintot tesz ki. A "Komplex ökoturisztikai fejlesztés a Hortobágyi Nemzeti Parkban" című projekt becsült költsége pedig 593 millió forint. A Nagykanizsa Megyei Jogú Város funkcióbővítő fejlesztésének előirányzata 940 millió forint.

A milliárdos fejlesztések körébe a Magyar Közút Nonprofit Zrt. két, térségi elérhetőséget javító útfelújítása került. Ezekre írhat ki közbeszerzést a társaság 1 milliárd 504 millió, illetve 1 milliárd 70 millió becsült összegben. Az egyik a 4434 jelű, míg a másik a 4415 jelű úton valósul meg.

A "Komplex belváros rehabilitációs program Zalaegerszegen" projekt becsült öszege pedig 374,3 millió forint.