Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár február 20-án bejelentette: értékalapú közösségszervező munkálatokat szeretnének életre hívni, és a kultúra terjesztésével egy minőségibb életszínvonalat biztosítani azok számára is, akik eddig nem fértek hozzá a kulturális javakhoz vagy közösségekhez. A kulturális közfoglalkoztatottak számának 6100 főre emelésével a települések kétharmadára jut majd szakember.

A kulturális közfoglalkoztatottak részt vesznek a települési értékek feltárásában, a helyi rendezvények megvalósításában, a helytörténeti gyűjtemények bővítésében, a közösségi élet újraszervezésében, valamint a kulturális alapellátás bővítésében új módszerekkel, tevékenységekkel.

A programot koordináló Nemzeti Művelődési Intézet adatai szerint a program iránt évről évre nő az igény: az első két évben tapasztalt, átlagosan kétezer önkormányzat, civil szervezet és intézmény igényéhez képest most az Emmi által meghirdetett regisztráción 3500 partnerszervezet jelezte részvételi szándékát. A szervezetek között a legnagyobb mértékben az önkormányzatok száma nőtt: számuk meghaladja az 1600-at, de a részvevő kulturális intézmények, civil szervezetek, közhasznú társaságok, egyházak és egyházi szervezetek száma is egyre nagyobb.

Az Emmi szerint a kulturális közfoglalkoztatás sikerességét bizonyítja, hogy az első szakaszban részt vevők 22 százaléka, vagyis csaknem negyede el tudott helyezkedni a program alatt, vagy azt követően. A még folyamatban levő második programban pedig az első négy hónapban a közfoglalkoztatottak tíz százaléka tért vissza az elsődleges munkaerőpiacra.
A program várhatóan 2016. február 29-éig tart. A program feltételeit, így a kulturális közfoglalkoztatás keretszámát is a Belügyminisztérium közfoglalkoztatási támogatási programja biztosítja.