Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kormány az idei hiánycél tartása érdekében zárolásokat rendelt el, ezeket kezdik végrehajtani a minisztériumok. Az egyik legkomolyabb tétel 5,9 milliárd forintot a a Belügyminisztériumnak kell zárolnia költségvetésből - amelynek legnagyobb része az évi 227 milliárd forintból gazdálkodó rendőrséget érinti - derül ki abból a levélből, amit Kontrát Károly, belügyminisztériumi államtitkár jegyez a parlament honlapján. A rendőrségre jutó 3,5 milliárd forintot a fizetéseken spórolják meg - ennek ellenére az államtitkár a levélben az fejtegeti, hogy a 3,5 milliárdos zárolás nem megszorítás és amúgy meg az állami kiadások úgy csökkenthetőek " hogy a feladatellátás rendszere, illetve a kormányprogramban foglaltak megvalósítása veszélybe kerülne" . Emellett olyan fejlesztési kiadások, projektek kerülnek átmenetileg halasztásra, amelyek a működőképességet nem befolyásolják - fogalmaz az államtitkár.

Ez utóbbi kitétel már inkább érhető a büntetés-végrehajtásban (bv) és a Katasztrófavédelemnek átkeresztelt tűzoltóságok esetében. A bv intézetek dologi kiadásait 1,5 milliárd, míg katasztrófavédők dologi és beruházási kiadásait 711 millió forinttal faragják meg - így álla össze a tárcánál a 5,9 milliárd forintos kiadáscsökkentés. A zárolások nem érintik sem a titkosszolgálatokat, a rendőrség belső elhárítását a Nemzeti Védelmi Szolgálatot, sem a terrorelhárítókat, és BM igazgatását sem.

A zárolt összeg a rendőrségi költségvetés bő egy százaléka, így annak nem okoz fennakadást a rendőrség költségvetésnek finanszírozásában - ugyanakkor a kincstári adatok arra utalnak, hogy a rendőrség újra alulfinanszírozott a kiadások némileg meghaladják a bevételeiket. Erre utal a rendőrségek által ki nem fizetett szállítói tartozások növekedése: márciusban csak a Budapesti Rendőr-főkapitányság kifizetetlen lejárt számlatartozása meghaladta az 1,4 milliárd forintot, míg a többi megyei rendőrség még egyszer ugyanakkora pénzzel lehet adós. Mindez annak ellenére, hogy a kormány tavaly decemberben konszolidálta a rendőrséget - ám a számlatartozások ennek ellenére újra növekedésbe kezdtek.

A rendőrségi költségvetési folyamatok áttekintését összekuszálja, hogy a zárolásokkal párhuzamosan a kormány arról is döntött, hogy a 5,9 milliárd forintos megszorítás után a költségvetés általános tartalékából 7,8 milliárd forintot ad a rendőrségnek - a már említett kifizetetlen számlaállomány rendezésére, valamint a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló törvény megalkotásával összefüggő többletkiadások, valamint egyéb feladatok finanszírozása indokolja az átcsoportosítást.