BUX
38228

Újabb motorvonatot vehetünk uniós forrásból

Jóváhagyta szerdán az Európai Bizottság annak a projektnek a finanszírozását, amelynek révén a Kohéziós alap 220 millió eurós (68,5 milliárd forintos) támogatásával korszerűsíthető a magyar vasúti személyszállító flotta.

MTI, 2015. január 28. szerda, 12:37

A bizottság közleményéből kiderül, hogy a projekt teljes költsége 260 millió euró, amelynek jelentős hányadát az uniós pénzek fedezik, s amelyből a tervek szerint 42 új motorvonatot lehet forgalomba állítani. A bizottság megítélése szerint a beruházás javítja majd a magyar vasúti szolgáltatás minőségét, megbízhatóságát és kiszámíthatóságát, és előmozdítja majd, hogy a közúti közlekedés egy része a vasútra tevődjön át, ami a környezet számára is hasznos.

A bizottság kitér arra is, hogy a projekt finanszírozásának jóváhagyásához azért volt szükség külön a brüsszeli testület hozzájárulására, mert a támogatás értéke meghaladja az ötvenmillió eurót.

A közleményből az is kiderül, hogy hozzávetőleg 80 milliárd forintos projekt a külvárosi és regionális vasúti közlekedést hivatott javítani, Budapest és Esztergom, valamint Veresegyház és Vác, Vác és Szob, Monor és Cegléd, Székesfehérvár és Pusztaszabolcs viszonylatában. A brüsszeli testület kiemeli, hogy a megvásárolt szerelvények alacsony padlósak és légkondiconáltak lesznek, valamint lehetőség lesz rajtuk vezeték nélküli internetszolgáltatás és audiovizuális utastájékoztatás kialakítására.