A Napi Gazdaság hétfői számának cikke

Jelenleg 70 befektetés előkészítésén dolgozik a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA), amely szerint a "látókörében" lévő beruházások több mint 3 milliárd euró (mintegy 860 milliárd forint) értékű magyarországi befektetést jelentenének, összesen több mint 13 ezer új munkahelyet teremtve. A befektetési szándék nem jelent törvényszerűen invesztíciót, de a hajlandóságot jelzi, hogy az Index összegzése szerint tavaly nyár eleje óta több mint 250 kisebb-nagyobb beruházásról szóló híradás jelent meg, ezek között azonban többtucatnyi esetben csak körvonalazódó tervekről volt szó. Az utóbbiak kiszűrésével is kétszáz felett van azon projektek száma, amelyek az elmúlt évben megvalósultak vagy legalábbis közel vannak az induláshoz. Az előkészítés alatt álló 70 projekt főleg a járműiparban, a szolgáltató központok (ssc), a gépipar, az élelmiszeripar, az elektronika, illetve az információs és kommunikációs technológia (ict) területét érinti − közölte a HITA a Napi Gazdasággal.

A korábbi időszakban számos ssc települt Magyarországra, a HITA tájékoztatása szerint azonban a lendület nem tört meg, a terület továbbra is húzóágazatnak számít, a hivatal jelenleg kilenc konkrét projektet gondoz, ezek megvalósulása több mint 2500 munkahelyet teremthet. A már működő több mint nyolcvan ssc létszáma folyamatosan bővül, és bár pontos statisztikák nem állnak rendelkezésre, a HITA információi szerint több mint harmincezer embert foglalkoztatnak ezen egységek.

A járműipari nagyberuházások hatása már napjainkban is megmutatkozik: a nagy autógyárak (járműipari OEM-ek) fő rendszerintegrátorainak (TIER1) beszállítói telepednek meg vagy fejlesztenek Magyarországon, több mint húszezer munkahelyet őrizve meg és mintegy 2500-3000-et teremtve (egy autógyári OEM-munkahely 3-5 beszállítóipari munkahelyet teremt vagy őriz meg).

A BMI Autos Report 2011 előrejelzése alapján Magyarországon 333,8 ezres mértéket érhet el a személygépjármű-gyártás 2014-re, az éves járműexport pedig 1700 milliárd forint körül alakulhat. A befektetők úgynevezett reinvesztíciós projektekkel már meglévő telepeiken és gyáraikban bővítenek, új beruházások pedig vagy a nagyvállalatok közelében vagy más, a befektetők igényeit és elképzeléseit megfelelően támogató és velük együttműködő településeken zajlanak.