Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szijjártó Pétert 2014-ben hetekig arról faggatta a sajtó, hogy miből tellik egy fiatal miniszternek egy 334 négyzetméteres villára Dunakeszin. A kormánypárti politikus azzal magyarázta a látványos gyarapodását, hogy a tehetős szülei segítették ki, igaz, a különféle nyilatkozatokban különféle összegek szerepeltek - emlékeztet a lap.

Az a tavaly januárban leadott bevallásából kiderült, hogy 45 millióval tartozik a szüleinek. Ez 2015-ben 15 millióval csökkent, Szijjártó szerint azért, mert ennyivel törlesztett, miután eladta a másik Dunakeszin lévő házát. Ám az teljességgel valószerűtlen, hogy a 140 négyzetméteres házért mindössze ennyit kapott volna a jelenlegi ingatlanárak fényében.

Az ingatlan.com adatbázisa szerint az ekkora házak 28-30 millió forintnál kezdődnek a Budapest melletti településen. Ha többet kapott volna 15 milliónál, akkor az meg kéne jelenjen a megtakarítási oldalon, csakhogy a félretett pénze több mint egy millióval csökkent. Ha kölcsönadta volna, akkor azt követelésként szintén fel kellett volna tüntetni.

A miniszter ügyes spekuláns?

Szijjártó vagyona 2014-ig rejtélyes módon növekedett. Például 2011 és 2012 között több mint 12,5 millió forintot tudott félretenni, miközben "csak" 9,7 milliót keresett. A meglepő gyarapodását az akkor még államtitkár Szijjártó azzal magyarázta, hogy nagyon sokat tett félre, illetve jól taktikázott a befektetéseivel és így nagyon magas hozamot ért el.

A hvg.hu akkor úgy számolt, csakis 25 százalékos hozam mellett lehet ekkora gyarapodást elérni, ám ilyen befektetéseket akkor nem is igazán ismertek a piacon. Ráadásul a vagyonnyilatkozataiból rendszerint kiderült, hogy Szijjártó óvatos volt, nem sokat kockáztatott: életbiztosításban, takarékbetétben, tőkevédett alapban, egyszerű bankszámán tárolta megtakarításait, amelyek nem adnak ilyen hatalmas kamatot.

Ráadásul politikusi pályafutása alatt úgy növekedett a félretett pénze, hogy Balatonedericsen folyamatosan fejlesztgette gyönyörű, panorámás hétvégi házát.

Viszont miután belevágott a 2014-ben vásárolt villa megvételébe és felújításába, megtakarításai is elolvadtak.