BUX
37609

Újabb sebből vérzik a magyar egészségügy - Hogyan kellene változtatni?

Az egészségügyi szakdolgozók 70 százaléka a garantált bérminimumból él, miközben ápolást segítő eszközök nélkül, nehéz fizikai munkát végez a betegágy mellett. Az utánpótlás rendkívül kritikus, életpályamodell nélkül - már rövid távon - sem garantálható a biztonságos betegellátás - hangsúlyozza a Magyar Egészségügyi Szakdolgozók Kamarájának (MESZK) a kormányhoz írt nyílt levele, amelyet a szakdolgozók szombati nagygyűlésén osztottak ki. Az eseményen részt vett Zombor Gábor szakállamtitkár, aki a második félévre ígérte az életpályamodell kidolgozását.

Napi.hu, 2015. március 21. szombat, 17:59

Az illetményen felül adható juttatások évek óta eltűntek a rendszerből, az egészségügyi szakdolgozók a középosztály helyett már a leszakadó, "elszegényedő" réteghez tartoznak - olvasható a nyílt levélben. Nem ritka - bár elfogadhatatlan -, hogy egy ápoló 40 beteget lát el egyedül vagy másodmagával, számos esetben nem megfelelő szakképzettséggel a napi munkája során. A gyűlésen felszólalt előadók szerint ugyanakkor az egészségügy átalakítása során szakdolgozókat is elküldtek az intézmények.

A MESZK új alapokra helyezné az ágazat személyi és tárgyi feltételeit meghatározó A szakdolgozók létszámát - az ellátandó betegek számához, súlyossági fokához, az intézmény szakmai progressziójához igazodóan kell meghatározni. Sürgetik a dolgozók szakmai kompetencia körének tisztázását, újragondolását és szabályozását, a szakma képviselőinek, szakértőinek a bevonását a struktúraváltáshoz kapcsolódó döntések előkészítésébe.

A gyűlésen migráns szakdolgozók is felszólaltak. Egy angliai tapasztalatokról beszámoló szülésznő elmondta, itthon meg sem hallgatták az ötleteit, sőt figyelmeztették, jobban teszi, ha "hülye" marad, ha nem akarja elveszteni az állását. Úgy látja, hogy a 3-4 éves képzésen részt vevő szülésznőket asszisztensként, rendelői papírtologatóként használják, a tudásukat nem veszik igénybe. Ezzel szemben Londonban nyitottak az észrevételeikre, szívesen fogadják az előrevivő megjegyzéseket. Egy Norvégiába költöző ápolónő az itteni fizetése öt-hatszorosáról számolt be, miközben az otthonban, ahol dolgozik, 9 gondozottra jut 3 nővér.

A MESZK 12 pontja az egészségügyi szakdolgozók kívánságairól:

1. Ágazati stratégia az egészségügyi szakdolgozók élet- és munkakörülményéinek javítására!2. Szakdolgozói életpálya modell azonnali bevezetése!3. A bértárgyalás azonnali megkezdése és szektorsemleges megvalósítása!4. 50 ezer forint/hó havi alapilletmény emelés 2015-ben!5. A változó bérek, a már rendezett alapilletmény szerinti bérszámfejtése!6. A szakdolgozók közösségi közlekedésének támogatása!7. A szakdolgozók cafetéria rendszerének bevezetéset!8. Védő-ésmunkaruha,munkacipő minden szakdolgozónak!9. Nővérszállók létesítése, felújítása!10. A szakdolgozói hatáskörök tisztázása nemzeti szinten és méltó ellentételezés!11. Ágazati stratégia a hiányszakmák felszámolására az egészségügyi szakdolgozói területen!12. Az ápolásügy képviseletének megerősítésa az egészségügyért felelős államtitkárság struktúrájában!