BUX
38657

Újdonság a magyar nyugdíjasoknál - ezt a lehetőséget sokan fogják kihasználni

Hamarosan elindulhatnak az első nyugdíjas-szövetkezetek. A Magyar Idők szerdai cikke szerint az országos lefedettségű Szomszédok esetében a nyugdíjasok várhatóan már júliusban munkába állhatnak. A Világgazdaság szerint egy miskolci szövetkezet is benyújtotta már a működéshez szükséges papírokat a cégbíróságra, azon keresztül augusztustól dolgozhatnak a nyugdíjasok.

Dzindzisz Sztefan, 2017. július 5. szerda, 07:12

Jelenleg folyamatban van a Szomszédok elnevezésű szövetkezet cégbejegyzése, a jogi procedúra várhatóan a jövő héten lezárul - mondta Fiák István, a diákszövetkezeteket tömörítő Diákész elnöke a Magyar Időknek. Ezt követően az ország több régiójában - Közép-Magyarországon, a Dél-Dunántúlon, az Észak-Dunántúlon és az Alföldön - már meg is kezdi működését a szervezet.

A megrendelők a jelenlegi iskolaszövetkezetekkel szerződő cégek lesznek, így az idősek - amennyiben szeretnének - várhatóan már júliusban munkába állhatnak. A megbízók részéről óriási az érdeklődés, egyfelől azért, mert a diák munkások többsége csak szeptemberig vállal munkát, másfelől pedig azért, mert minden ágazatban hatalmas az igény a tapasztalt munkaerő iránt. Fiák István hozzátette: a nyugdíjasok szaktudásuk, tapasztalatuk révén sok munkakörben akár a fiatalok betanítását is vállalhatják, ráadásul több foglalkoztató jelezte, hogy a rugalmasabb foglalkoztatási forma segítségével szívesen visszavenné korábbi alkalmazottját. (Veszély leselkedik a nyugdíjasokra.)

A Világgazdaság írása szerint a miskolci Harmadik Kor Közérdekű Nyugdíjas Szövetkezet tagjai is akár már augusztustól dolgozhatnak. Egy miskolci irodában és egy internetes felületen is válogathatnak majd a munkalehetőségek közül. Kiss Gábor, a szervezet elnökségi tagja a lapnak elmondta, hogy a szövetkezethez bárki csatlakozhat, de mivel a jogszabály előírja, hogy csak vagyoni hozzájárulással lehet valaki tagja a nyugdíjas-szövetkezetnek, egy jelképes, 100 forintos összeget kérnek hozzájárulásként a csatlakozóktól.

Kiss Gábor szerint a nyugdíjasok főleg heti 20 óra munkavégzésre vállalkoznak majd. Ezt támasztja alá a Work Force munkaerő-kölcsönző és -közvetítő nemrég megjelent kutatása, amely szerint a nyugdíj mellett jelenleg is aktívan dolgozó 18 százalékon felül további 59 százalék szeretne a nyugdíj mellett dolgozni, de csak 6 százalék teljes munkaidőben - írja szerdai számában a Világgazdaság.