Újra lezárják majd a Róbert Károly körutat a metrófelújítás után

A napokban adták át a nyolc hónapon át csak óriási dugók leküzdése árán autózható Róbert Károly körutat. Egy kétszáz méteres részt azonban kihagytak a felújításból - írta az atv.hu.
Domokos László, 2017. május 24. szerda, 10:47

Tavaly szeptemberben kezdődött, és a napokban, május 13-án fejeződött be a Róbert Károly körút felújítása. A nyolc hónapig tartó, 1,35 milliárd forintos költségű munkálatok során "az áthaladó közúti, közösségi közlekedési és gyalogos forgalom folyamatos biztosításával a vállalt határidőre elkészült a Róbert Károly körút Árpád híd és Vágány utca közötti két és fél kilométeres szakaszának teljes rekonstrukciója" - adta hírül korábban a BKK.

Csakhogy kimaradt egy nagyjából kétszáz méteres rész: a Róbert Károly körút-Váci út kereszteződése illetve a csomópontba bevezető és onnan kivezető, nagyjából 100-100 méteres útszakasz.

A kérdéses útszakasz rekonstrukciója az M3-as metró felújítása után történik majd meg, ugyanis a szükséges metrópótlás idején a pótlóbuszok fogják használni azt, a buszok pedig a szokásosnál lényegesen jobban terhelik az útpályát. Emellett a metrófelújítással járó födém-szigetelési munkák is érintik majd ezt az útszakaszt - tudta meg a BKK-tól az atv.hu.

HOZZÁSZÓLÁSOK