Újra mehet aláírni

Megkezdődött az aláírások gyűjtése a római-parti mobilgát megépítésével kapcsolatos, az Együtt és a Párbeszéd által közösen kezdeményezett fővárosi helyi népszavazás kiírása érdekében hétfőn Budapesten - írja az MTI.
Szász Péter, 2017. október 16. hétfő, 15:27

Az aláírások gyűjtésében a kezdeményezők mellett részt vesz az MSZP, a DK, az LMP, a Magyar Liberális Párt, a Momentum, a Modern Magyarország Mozgalom és a Magyar Kétfarkú Kutyapárt - hangzott el az ellenzéki politikusok által a Nyugati téri aluljáróban tartott sajtótájékoztatón.

Harminc nap alatt 138 ezer aláírást kell összegyűjteniük, ez ellenzéki összefogással sikerülni fog, és ahogy nem lett Budapesten olimpia, úgy nem lesz a Római-parton a part mentén mobilgát sem - Juhász Péter, az Együtt elnöke közölte.

Az ügyben kialakult ellenzéki összefogással megmutatják, hogy nem kérnek "a Fidesz kormányázásából Budapesten", nem kérnek abból, hogy "a Római-parton úgy épüljön fel egy mobilgát, hogy egyébként abban nem kérdezik meg a budapestiek véleményét" - mondta, hozzátéve: a part menti mobilgáttal megszűnne az utolsó nem mesterséges Duna-partszakasz Budapesten.

Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke kijelentette, a példátlan összefogás a pártok, civilek és választók között azt jelzi: az emberek megértették, hogy a római-parti mobilgát ügye nem "öt darab fa kivágásáról, hanem arról szól, hogy nem engedjük tovább az Orbán-kormány pusztítását".

"Budapest nem hagyja az Orbán-kormány ámokfutását, nem hagyja a lopást, nem hagyja a természetrombolást, és nem hagyja azt, hogy az utolsó zöld területeinket, (...) családi pihenőhelyeinket elvegyék tőlünk" - fogalmazott a politikus megjegyezve: a Nánási út-Királyok útja mentén kellene a mobilgátnak megépülnie.

Gy. Németh Erzsébet, a DK elnökségi tagja, fővárosi képviselő elmondta, pártja szerint is a Nánási út-Királyok útján kellene megvalósítani a római-parti védművet.

Kijelentette: Tarlós István főpolgármester a kibontakozó "példátlan" összefogástól meghátrált, szerdára rendkívüli közgyűlést hívott össze, és nagy valószínűséggel "Tarlós István és a Fidesz ugyanúgy meghátrál ettől a népszavazástól mint, ahogy tették a vasárnapi boltzár, illetve a NOlimpia-kampány kapcsán". Azt gyanítja - tette hozzá -, hogy visszavonják azt a határozatot, amelynek az eltörlése érdekében indított az Együtt és a Párbeszéd népszavazási kezdeményezést.

Ferenczi István, az LMP elnökségi tagja elmondta, pártja meg van győződve arról, hogy mind árvízvédelmi, mind környezetvédelmi szempontból van jobb megoldás a Csillaghegyi-öblözet védelmére, mint a part menti mobilgát.

Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke közölte: azért támogatják a kezdeményezést, mert az a véleményük, úgy nem lehet  döntés hozni Budapest árvízvédelmével kapcsolatban, hogyha azt nem összbudapesti kérdésként kezelik. Arra kérte az ellenzéki pártokat, hogy október 23-án együtt ünnepeljenek.

Horváth Csaba szocialista fővárosi képviselő kijelentette: felszólítják Tarlós Istvánt, hogy ne trükközzön a Fővárosi Közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén, és ne "próbáljon meg kamu előterjesztéseket gyártani, hogy elkerülje azt a budapesti vélemény kialakulását, amit (...) az aláírásgyűjtés garantálni fog".

Kitért arra, 2013-ban, az "évszázad árvízében" a Nánási út-Királyok útjai védvonal képes volt megvédeni a Csillaghegyi-öblözetben élőket, tehát semmi indok nincs arra, hogy a part és a Nánási út-Királyok útja közötti hetven hektáros "üzleti érdekeket" a parti gát védje. Tarlósnak el kell számolnia azzal, hogy miért akar mintegy negyven milliárd forintot elkölteni hetven hektár védelmére, amikor "jóval egyszerűbb és olcsóbb lenne a meglévő nyomvonalat támogatni".

Kajdi József, a Modern Magyarország Mozgalom elnökségi tagja elmondta: azért csatlakoztak a kezdeményezéshez, mert ez egész Budapestet érintő kérdés, és szerintük nagyon fontos, hogy az emberek elmondhassák ez ügyben a véleményüket. Fodor Gáborhoz hasonlóan szólt arról is: érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy október 23-án is közösen álljanak ki, és erőt tudjanak felmutatni az "orbáni önkényuralommal szemben".

Cseh Katalin, a Momentum elnökségi tagja arról beszélt, az olimpiához hasonlóan a Fidesz most is az emberek feje felett akar dönteni. A Római-part közös természeti értékünk - hangsúlyozta, hozzátéve: szükség van az árvízvédelemre, de nem a part menti javaslat a legjobb megoldás.

A benyújtott, a Kúria által hitelesített kérdés úgy szól:

"Egyetért-e Ön azzal, hogy a Fővárosi Közgyűlés helyezze hatályon kívül a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmi létesítményének nyomvonalával kapcsolatban hozott 229/2017. (IV.5.) számú határozatát?"

A közgyűlés ebben a határozatában azt mondta ki, hogy "a Csillaghegyi-öblözet árvízvédelmét szolgáló árvízvédelmi létesítmény a Duna-part menti nyomvonalon, továbbá a Barát-patak és az Aranyhegyi-patak mentén kerüljön megvalósításra".

HOZZÁSZÓLÁSOK