Újra pert vesztett a magyar állam, most Bécsben

Érvényes a Hubertus privatizációs szerződése, miután az osztrák bíróság döntése szerint hatályban marad a Bécsi Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő állandó választott bíróság korábbi ítélete a Hubertus Bt. ügyében - közölte Hubay Gyula, a Hubertus Bt.-t Magyarországon képviselő ügyvéd az MTI-vel.
MTI-Eco, 2014. november 6. csütörtök, 18:11

A Bécsi Kereskedelmi és Iparkamara mellett működő állandó választott bíróság tavaly nyilvánította érvényesnek a Hubertus Bt. 1992-ben kötött privatizációs szerződését, amelyet a magyar állam szeretett volna érvénytelenítni.

A privatizációs szerződésben az szerepelt, hogy vitás ügyekben a bécsi választott bíróság dönthet, de a magyar állam megtámadta a bécsi döntést, mivel álláspontja szerint magyar ingatlanügyben csak a magyar bíróság járhat el. Az ügyben indult bécsi törvényességi eljárás első fokon azt állapította meg, hogy a magyar állam keresete eljárásjogi indokok miatt nem alapos, azaz a választott bíróság döntése érvényes maradt.

A magyar államot képviselő Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) a magyar bíróságon szeretné elérni, hogy érvénytelenítsék a Balaton-nagybereki Állami Gazdaság 1992-es privatizációja során a Hubertussal kötött haszonbérleti szerződést 7725 hektárra vonatkozóan. Az NFA álláspontja szerint a 99 évre kötött - 30 évre meghosszabbítható - szerződés, amely hektáronként évi 10 forintos haszonbérleti díjat állapított meg, több jogszabályba, illetve a jó erkölcsbe ütközik, ezért érvénytelen.

A Hubertus álláspontja szerint viszont a jogutódlással járó privatizációval a társaság megörökölte a térség vízkormányzási feladatait is, ezt ellensúlyozza az alacsony földbérleti díj. (Az ügyben a Kaposvári Törvényszéken zajlik jelenleg is az a vagyonjogi per, amelyben a közelmúltban másodszor utasította a másodfokú bíróság új eljárásra az elsőfokú bíróságot).

Hubay kifejtette, hogy a bécsi választott bíróság a továbbra is érvényben lévő döntésében egyebek között kimondta, hogy a Hubertus-szerződés megfelel az értékarányosság követelményének, és nem ütközik jó erkölcsbe. Hozzátette, "teljes-pályás letámadás" történt az elmúlt három évben a céggel szemben, de eddig minden olyan jogerősen lezárt ügy, amelyet a magyar állam, illetve annak szervei, hivatalai kezdeményeztek a társasággal szemben (környezetkárosítás, vízkormányzási kérdések), a Hubertus Bt. javára dőltek el.

Hegmanné Nemes Sára vagyonpolitikáért felelős államtitkár a héten egy szolnoki előadásában példaként hozta fel a Hubertus-ügyet. Arról beszélt, hogy a nemzeti vagyonról szóló törvény vetett véget a két évtizedes rablóprivatizációnak, így annak is, hogy vagyonkezelésbe lehetett adni jelképes összegért 90 évre értékes állami ingatlanokat magánbefektetőnek. A Hubertus-per azért indult, mert megfogalmazása szerint "a fél Dél-Balatont odaadták 99 évre minimális összegért egy osztrák-német befektetőnek, egy vadásztársaságnak".

HOZZÁSZÓLÁSOK