A görög államadósságot finanszírozó pénzintézetek és a kormány tárgyalásai haladnak, de egyelőre nincs megállapodás − jelentette ki kedden Filipposz Szakinidisz pénzügyminiszter-helyettes a Reuters tudósítása szerint. Hiába tette hozzá azonban, hogy az egyeztetések elértek egy "kielégítő pontot", elemzők már nem hisznek a kincstári optimizmus jegyében fogant nyilatkozatoknak. A hitelezők még csak közös álláspontot sem alakítottak ki − mondta a tárgyalásokon részt vevő egyik német bank képviselője a Spiegel online kiadásának.

A résztvevőknek igencsak eltérők az érdekeik: a hedge fundok például óriási márciusban lejáró kötvényállománnyal rendelkeznek, ezért nem céljuk a megállapodás, amelyben némi készpénzt és 20-30 éves papírokat kapnának követelésük értékének feléért.

Brutális leírásról szólnak a pletykák

A spekulatív befektetők 50 milliárd euró értékű görög papírt birtokolnak, ők játszhatnak arra, hogy az eurózóna tagállamai végül kifizetik a görög adósságokat, csak hogy megússzák az esetleges görög csődöt követő gazdasági összeomlást. Lukasz Papadémosz kormányfő január elején kijelentette: a hónap közepére tető alá kell hozni a megállapodást, különben Görögország − amelynek márciusban 17,5 milliárd euró tartozását kell törlesztenie − fizetésképtelenné válik.

Az IMF 90 százalékos leírást követel − panaszkodott egy bankár, igaz, a Valutaalap ezt tagadja. Ekkora áldozat nagy lépést jelentene a válság megoldása felé, azonban ebben az esetben nem lehetne fenntartani a látszatát annak, hogy a hitelezők önként mondtak le követeléseikről, Görögországnak ki kellene lépnie az eurózónából, és elszabadulna a többiek elleni spekuláció.

A görög mezőgazdaságban 38 ezer új állás jött létre az utóbbi két évben − szakértők szerint azonban a részletekből kiderül, hogy ez sem jó hír a gazdaság szempontjából, hiszen a legtöbben diplomás, korábban nagyobb értéktöbbletet nyújtó munkákat végzők léptek be. A fiatal diplomások pedig menekülnek, a Guardian szerint csak Ausztráliába 40 ezren kértek letelepedési engedélyt.

Kilátástalan a helyzet

A jövő héten Athénba érkező trojka azzal szembesül, hogy a GDP 2011-ben a várt három százalék helyett hat százalékkal eshetett vissza, és hiú remény, hogy a görög gazdaság 2012-ben már megáll a lejtőn. A második segélycsomagért ígért, és a harmadikban megerősített reformok nagyon lassan haladnak, az athéni kormány például képtelen növelni az adóbehajtás hatékonyságát. Miközben egyre nyilvánvalóbb, hogy egy általános adósságelengedés nélkül nem lehet talpra állítani az országot, a trojka nem teheti meg, hogy ezt beismeri, nem vallhatja be a nyilvánosság előtt, hogy képtelen végrehajtatni a harmadik segélyprogramban foglalt intézkedéseket. A Spiegel kezébe került dokumentum szerint az EU−IMF−ECB hármas azzal számol, hogy a válságkezelés életben tartása érdekében vagy Görögországból sajtol ki további megszorításokat, vagy a hitelezőkből további adósságelengedést, vagy a donor országokból plusztámogatást.

Az IMF már augusztusban tisztában volt a helyzet kilátástalanságával. Elemzői akkor arra a következtetésre jutottak, hogy a feltörekvő országok hosszabb távon maximum 63−78 százalékos adósságállomány törlesztésére képesek, és Görögország strukturális szempontból nem fejlett, hanem feltörekvő országnak tekinthető − mondta el a Spiegelnek a Bundesbank egyik vezető tisztviselője. Eközben az októberben elfogadott uniós támogatás azzal számolt, hogy 2020-re csak a GDP 120 százalékára szorítható le a görög adósság aránya, ami már most teljesíthetetlen.