BUX
39279

Újságban toboroz Matolcsy

A Népszabadság úgy tudja: csak a Matolcsy György vezette nemzetgazdasági tárca 40 főosztályvezetőt venne fel szeptemberig.

NAPI, 2010. augusztus 19. csütörtök, 08:04

A tárca honlapján és napilapokban megjelentett hirdetésekben keres tucatnyi új főosztályvezetőt a Matolcsy György által irányított Nemzetgazdasági Minisztérium - számolt be a Népszabadság. Összesen negyvenegy ilyen pozíció betöltésére várnak pályázatokat, többek között a szakképzési, a költségvetési összefoglaló, önkormányzati költségvetési rendszerek, adóstratégiai, számviteli, ellenőrzési, turisztikai, energiastratégiai vagy épp a klímapolitikai főosztály élére. A jelentkezőknek legfeljebb öt oldal terjedelemben kell négy évre szóló, személyes vezetői programot készíteni. A minisztérium a lap kérdésére azzal indokolta a többtucatnyi új középvezető alkalmazását, hogy az új kormányzati struktúra miatt a szaktárca négy korábbi minisztérium szakterületeinek hatásköreit vette át - írja a lap.A Vasárnapi Hírek legutóbbi számában megjelent számítás szerint a Bajnai-kabinet a 87 állami vezetőnek havonta összesen 76 millió 122 ezer 800 forintot fizetett. Az Orbán-kormány - saját bevallása szerint - erre a célra havonta 45,33 millió forintot költ havonta, a lap szerint azonban a közigazgatási és helyettes államtitkárok fizetésével ez az összeg 101,17 millió forint havonta.