Az államtitkár szerint a kutatói utánpótlás és az ország versenyképessége szempontjából is fontos lenne, hogy ne csak a doktoranduszok, de a hallgatók is minél előbb megkezdjék az ilyen jellegű munkát. "Az innovációs potenciál növelésének az a kulcsa, hogy a magyar fiatalok minél korábban kapcsolódjanak be a tudományos tevékenység végzésébe".

A felsőoktatási hallgatók szakkollégiumi támogatását, tudományos műhelyeinek fejlesztését célozza az a mintegy 11 milliárd forintos pályázat, amelyet az oktatási államtitkár korábban ismertetett. További csaknem 30 milliárd forintos keret segíti a felsőoktatási oktatási-kutatási infrastruktúra fejlesztését. Az egyik pályázat keretében rendelkezésre álló közel 11 milliárdos keretből a tudományos diákköri tevékenységet erősítik, a szakkollégiumok munkáját támogatják. Azt szeretnék, ha már az elsőéves, tehetséges hallgatók olyan kutatási-képzési projektekben tudnának részt venni, amelyek későbbi kutatói tevékenységüket segítenék, illetve támogatják, hogy kutatóként tudjanak elhelyezkedni. Az intézmények a források többszörösére pályáztak - írja az MTI.