BUX
38657

Vádat emeltek egy veszprémi orvos ellen - pénzt kért műtétekért

A Veszprémi Járási Ügyészség vádat emelt egy orvos ellen, aki a betegeit pénzért vizsgálta és műtötte meg - közölte a Veszprém Megyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

MTI, 2015. március 31. kedd, 13:26

A vádirat szerint az orvos - akivel szemben hasonló bűncselekmény miatt már korábban is vádat emeltek - a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórházban államilag finanszírozott ellátásért kért pénzt.

Az ügyészség kilencrendbeli, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásának bűntette miatt emelt vádat az orvos ellen, aki 2012 júniusa és 2014 márciusa között a műtétek, valamint a vizsgálatok elvégzéséért jogtalanul anyagi ellenszolgáltatást kért a betegeitől.

A vádiratban szereplő kilenc, államilag finanszírozott ellátásra jelentkező beteg esetében az orvos a műtétekért a legtöbb esetben 150 ezer, míg a kontrollvizsgálatokért 15 ezer forintot kért. A pénzt többnyire a műtétek előtt kérte, azokat pedig, akik előre nem fizettek, a későbbi vizsgálatok során figyelmeztette a tartozásukra azzal, hogy az összeget akár részletekben is megadhatják.

Előfordult, hogy az orvos olyan betegétől próbált meg 150 ezer forintot szerezni, aki korábban már közölte, hogy 50 ezer forintot tud csak adni, részletekben, és ezt meg is tette. Az orvos utóbb mégis rákérdezett, hogy a tartozását vagy annak egy részét tudja-e rendezni. Az asszony ezért később egy másik intézményben végeztette el a szükséges vizsgálatokat.

Volt, hogy az orvos "kedvezményt" is adott az állami finanszírozású műtétért annak a betegnek, akinek egy újabb beavatkozásra volt szüksége: így 100 ezer forintot kellett fizetnie. Egy másik esetben úgy fogadta el a kért 150 ezer forintot a beteg házastársától, hogy a beavatkozás eredménye alapján tudta, az asszony gyógyulása nem várható, amit a férjjel is közölt. A beteg a műtét után egy hónapon belül meghalt - áll a közleményben.