A WHO pénteki jelentésében nemzetközi veszélyhelyzetre figyelmeztet a nyugat-afrikai Ebola járvány miatt. A fertőzés behurcolása ellen tett magyar hatósági óvintézkedésekről az erőforrás minisztérium egészségügyért felelős államtitkársága (Emmi  EFÁ) tájékoztatta lapunkat.

Mint írják, az Ebola terjedéséről  április 17-én értesítették a Belügyminisztérium, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal illetékeseit, illetve kérték a fokozottabb intézkedések elrendelését. Az Európai Bizottság Egészségügyi és Fogyasztóvédelmi Főigazgatóságának az Ebola-vírus afrikai terjedéséről szóló értesítése alapján a NAV az utasok személyi poggyászának fokozottabb átvizsgálását rendelte el.

Tételes vámvizsgálat

Ez alapján az EU külső vámhatárán működő légiforgalmi határátkelőhelyeken a Nyugat-Afrikából, elsősorban Guineából, Libériából, Maliból és Sierra Leonéból légi forgalomban közvetlenül vagy átszállással érkező, illetve Magyarországon átszálló utasok személyi poggyászait tételes vámvizsgálat alá vonják.

A vírus jelenlétének valamely utasnál - vagy általa behozni kívánt vadhúsban - történő észlelése (vagy az általa közöltek) esetén az érintett személyt el kell különíteni, és a vele való közvetlen érintkezést a minimálisra kell szorítani. Releváns utas, illetve személyi poggyász észlelése esetén a területileg illetékes kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervét soron kívül értesíteni kell a további szükséges intézkedések kezdeményezése érdekében - olvasható az államtitkárság válaszában.

Itt tudhatnak először a betegség megjelenéséről

Az intézkedés kiterjed az érintett utasok elveszett poggyászaira is (ez légi forgalomban az átszálló utasokra jellemző) függetlenül attól, hogy az azokat légi vagy esetlegesen közúti forgalomban küldik az utas után. A Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal (NÉBIH) releváns tájékoztatója is eljutott az érintett vámszervekhez. Az ellenőrzést végzőket ellátták védőeszközökkel (gumikesztyű, fertőtlenítő kézmosószer, egészségügyi maszk). Az esetlegesen előforduló esetekről a NAV Központi Hivatal Rendészeti Főosztályának központi ügyelete kap közvetlenül értesítést, így biztosítják a kapcsolódó adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítését - hangsúlyozza az Emmi.

A szaktárcát és a kijelölt kontakt pontokat (ÁNTSZ OTH Gyorsreagálású Főosztály) folyamatosan tájékoztatják a járványban érintett országokbeli megbetegedésekről és a járvány esetleges további terjedésének irányáról.