A Fidesz-frakció vezetői keddi ülésén a költségvetés részleteiről Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter adott tájékoztatást. A tárcavezető szerint a 2016-os büdzsé az adócsökkentések költségvetése lesz. A magyar gazdaság teljesítménye az elmúlt években látványosan javult, így érdemes elgondolkozni a megtermelt javak elosztásán. Az államadósság mértéke még mindig magas, de csökkenő pályán van. Varga szerint ezek azok a kiidulópontok, amelyek lehetővé teszik a nyugodt tervező munkát, így a megszokottnál jóval korábbi költségvetési vitát.

A költségvetést május 13-ig terjeszti a parlament elé a kormány - ekkor lesznek a részletek nyilvánosak. (FRISSÍTÉS: a miniszter az állami tévé esti adásában elárulta, hogy honnan lesz pénz az adócsökkentésre - részleteket erről itt olvashat.)

A tájékoztatón a következő számok hangzottak el:

GDP: a kormány a gazdaság további növekedésére számít - bár az uniós források felhasználása átmenetileg csökken -, az idei 2,5-3 százalék közötti GDP-bővülés után 2016-ban 2,5 százalékkal nőhet a gazdaság.

Infláció: a fogyasztói árszínvonal emelkedésének üteme lényegesen 3 százalék alatt marad, 1,8-2 százalék között lehet az 2016-ban - ez a nyugdíjemelés tervezéséhez is fontos, alapesetben ennyivel nőhet az ellátás.

Nyugdíjak: az infláció mértékével egyezően 1,8-2 százalékkal emelkedhetnek 2016-ban.

Deficit: az államháztartás tervezési paraméterei között a legfontosabb a hiány mértéke, ami az idei 2,4 százalék után jövőre 2 százalék lehet GDP-arányosan.

Adók:

  • Az NGM arra tesz javaslatot, hogy személyi jövedelemadó (szja) mértéke 16 százalékról 15 százalékra csökkenjen - ez 120 milliárdos adókiesést jelent a költségvetésben és ennyi marad az adózóknál. A kormány hosszabb távon egyszámjegyű, egykulcsos szja-t szeretne, ám ennek idejéről még korai lenne jóslásokban bocsátkozni - mondta Varga.
  • A sertés tőkehús áfája a tervek szerint 27 százalékról 5 százalékra csökkenhet.
  • A tervek szerint 2016-ban tovább emelkedik a családi adókedvezmény a kétgyermekes családoknál.
  • A kormány az illetékek, díjak csökkentését, illetve több esetben azok eltörlését is tervezi - ez összesen 10 milliárd forintos kiesést jelent.
  • Az ágazati különadókban - a bankadó csökkentésén túl - nem tervez változást a kormány 2016-ban, a bankadó az EBRD-vel kötött megállapodás szerint csökkenhet. A részletekről jelenleg is egyeztetnek a Magyar Bankszövetséggel.
  • A társasági adó kulcsai nem változnak, az marad 10, illetve 19 százalék.
  • Az online kasszák alkalmazására kötelezettek körének bővítéséről sem született még döntés.

Bérek a közszférában: a jövő év közepén jelentős béremelés lesz a közszférában alkalmazottaknál a pedagógusok és fegyveres dolgozók korábbi béremelése után. A kormányzati tisztviselők bére 2016 közepétől emelkedhet, a részletekről holnap dönt a kormány.

Forint: Varga Mihály azt is elmondta, hogy a 2016-os költségvetést 308 forintos euróárfolyammal számolták az év egészére, vagyis a mostanihoz képest forintgyengülésre számítanak.

Tartalékok: a büdzsét százmilliárd forintos általános tartalékkal tervezik, de lesz Országvédelmi Alap is, ennek mértéke még nem ismert.

Innen lehet pénz az adócsökkentésre

A 2,5 százalékos gazdasági növekedéssel és a 2 százalék körüli inflációval a nominális GDP 1500 milliárd forinttal nőhet 2016-ra. Mivel az államháztartás újraelosztási mértéke valahol 50 százalék alatt van egy hajszálnyival, így a kormánynak a jövő évi költségvetésben 650 milliárd forintos mozgástere van a kiadások növelésre és a bevételek csökkentésre.Az államháztartási hiányt 0,4 százalékkal kívánják csökkenteni - ami elvisz 120 milliárd forintot. További 124 milliárd forintos bevételkiesést jelent az szja egy százalékpontos csökkentése, míg a családi adókedvezmény 10 milliárddal csökkenti a költségvetés bevételeit. Hasonló mértékű kiesést jelent a a kisadók, illetékek csökkentése így a már bejelentett intézkedéseken túl 300-350 milliárdos mozgástere marad a kormánynak, amibe bőven belefér a tervezett évközi béremelés a közszférában és sertéshús-áfa mérséklése.