Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A rendeletet a tavaly meghirdetett etikus életbiztosítási koncepciója részeként publikálta az MNB.

A 2016-ban életbe lépett új biztosítási törvény alapján az idei évtől a jegybank rendeletben szabályozta az életbiztosítási termékek költségeinek összehasonlítását segítő TKM számítását és közzétételét. Újdonság, hogy a biztosítóknak a TKM-mutatót immár a hagyományos megtakarítási jellegű életbiztosításoknál - és nemcsak a befektetési eszközalapokhoz kötött (unit-linked) és a nyugdíjbiztosítási termékeknél - is publikálniuk kell.

A költségmutatót a unit-linked biztosításoknál eszközalaponként is közzé kell tenni - közölte az MNB.

A jegybanki rendelet szerint a hagyományos életbiztosítókra vonatkozó előírásoknak 2016. július 1-jétől kell megfelelni, míg a TKM önszabályozáson alapuló jelenlegi módszertana 2017. január 1-jétől változik meg jelentősen.

Az európai szintű szabályozás (úgynevezett PRIIPS-folyamat) 2016-ban várható lezárására való tekintettel az idei év második felében lehetőség lesz a jövő januártól hatályos módszertan finomítására.

A tájékoztatás szerint az évente július 1-jén publikálandó TKM-mutatókat egy 35 éves biztosítottra kell kiszámítani, a költségeket kizárólag a kötelezően választandó biztosítási kockázatokra és díjemelésekre modellezve. A számításnál évi 210 ezer forintnyi, évente egyszer befizetett rendszeres díjjal vagy 2,2 millió forint egyszeri díjbefizetéssel kell kalkulálni az ügyfél részéről.

A TKM-számításokat a biztosítóknak rendszeres díjas és élethosszig tartó biztosításoknál 10, 15 és 20 éves, az egyszeri díjasoknál 5, 10 és 20 éves futamidőre kell elvégezniük.

A négy tizedesjegy pontossággal, százalékos formában közzéteendő TKM-mutató valamennyi közvetlen és közvetett költséget figyelembe vesz, így a kockázati díjrész mellett a mögöttes alapok vagyonkezelési, a befektetési egységek vételi és eladási árfolyam-különbözetéből adódó, a bruttó díjra vetített lejárati, illetve a nyereségmegosztás alapján a biztosítónál maradó rész ügyfélterheit is - közölte az MNB.

A biztosítási szektor által már 6 éve önszabályozás keretében működtetett - és 2016-tól a biztosítók honlapja mellett az MNB internetes oldalán is közzéteendő - TKM-mutatók egységes, előre meghatározott paraméterek felhasználásával megmutatja, hogy megközelítőleg mekkora hozamveszteség éri az ügyfelet egy olyan elméleti költségmentes hozamhoz képest, amit az adott terméken érne el - áll a közleményben.