BUX
38018

Van gyerekéhezés Magyarországon, vagy nincs? - Válaszolt a kormány

Egyetért-e Hegedűs Zsuzsa miniszterelnöki tanácsadó kijelentésével, valóban nincs-e már gyermekéhezés Magyarországon? - tette fel írásban a kérdést az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó Rétvári Bencének. Az emberi erőforrás minisztérium államtitkára írásbeli válaszában másfél oldalon keresztül sorolta a kormány ez ügyben tett lépéseit, anélkül, hogy konkrétan válaszolt volna a kérdésre - vette észre a hvg.hu.

Szepesi Anita, 2017. július 1. szombat, 19:48

Rétvári megírta, hogy a gyermekéhezés a szocialista kormányok terhes öröksége, de saját kormánya az elmúlt években jelentősen növelte a gyermekintézményekben és a tanítási szünetek idején a gyermekétkeztetésre szánt költségvetési forrásokat. 2010-14 között 83 százalékkal, ami 24 milliárd forint, 2015-ben pedig 8 milliárd forinttal, így összesen 61 milliárd forintra emelkedett a gyermekétkeztetés támogatása. 2016-ban pedig 71,7 milliárdot irányoztak erre elő.

Több mint 620 ezer gyerek- a magyarországi gyerekek 30 százaléka - részesül ma Ingyenes vagy kedvezményes étkeztetésben a bölcsődétől a középiskola végéig - olvasható Rétvári levelében.  Az idei nyári szünetben 6,67 milliárd forintot szánnak a gyerekek étkeztetésére. Ez viszont 620 ezer gyerekkel és a szünet két és fél hónapjával számolva azt jelentené, hogy napi átlagban kevesebb, mint 150 forintból kellene kihozni egy gyerek étkeztetését - számol a portál a cikkben.