Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Varga Mihály szerint a kormányzati támogatásokkal nemcsak a termelés bővülését és az új munkahelyek létrejöttét támogatják, hanem a magasabb feldolgozottságú termékek előállítását is. A kormány határozott céljának nevezte, hogy Magyarországot olyan sikeres ipari országgá tegye, amely helytáll a nemzetközi versenyben, fenntartható növekedési pályára áll és ezzel biztos megélhetést teremt a magyar emberek számára.

"Erre csak akkor van esélyünk, ha a következő években az ipari termelésen belül jelentősen növeljük a magas hozzáadott értékű, illetve magas feldolgozottságú termékek arányát, vagyis erőteljesen támogatjuk ezeknek az ágazatoknak a térnyerését" - fogalmazott.

A miniszter hangsúlyozta, hogy az élelmiszeripar Magyarország feldolgozóiparának egyik meghatározó ágazata: több mint 90 ezer embernek ad munkát, és 2013-ban, kerekítve, 3200 milliárd forint árbevételt állított elő. Az export árbevétel aránya is jelentős, tavaly 30 százalék feletti volt, és itt is növekedés figyelhető meg, hiszen az elmúlt öt évben több mint 8 százalékos bővülést ért el az ágazat - mutatott rá.

Közölte, hogy az ágazat cégeinek adózás előtti eredménye is ennek megfelelően alakult: 2013-ban meghaladta a 70 milliárd forintot, ami több mint 30 százalékos javulást jelent az előző évhez képest.

Varga Mihály elmondta: tények támasztják alá, hogy a kormánynak sikerült olyan szabályozási és gazdasági környezetet teremtenie, amely kedvez a növekedésnek és kedvez a hazánkban működő nagyvállalatoknak is. Örömének adott hangot, hogy "közös munkánk eredményeként erősödik a magyar gazdaság".

Hangsúlyozta, hogy az ország túllépett a recesszión, a növekedés egyre biztosabb lábakon áll, egyre egészségesebb szerkezetű és bővült az időhorizontja is. Hozzátette: ezt tükrözi, hogy az unió tagjai között Magyarországon nőtt legnagyobb mértékben a foglalkoztatottak száma, csökkent a munkanélküliség, és a gazdasági növekedés a második negyedévben hazánkban volt a legmagasabb.