Varga Mihály kifejtette, új helyzet, hogy immár kézzelfogható bizonyítéka is van annak, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) támogatása nélkül is működik a gazdaság, és ebből a szempontból jogos kérdés, hogy kell-e a kormányzati munkamegosztáson belül külön tárca nélküli miniszter személyéhez kötni a kérdést, egyáltalán mi legyen ennek a megállapodásnak a sorsa. "Vagy a jelenlegi formában folytatjuk, vagy azt mondjuk, hogy egy új helyzetben, más struktúra, más eszközrendszer kell" - mondta a miniszter.

Úgy fogalmazott: "én a magam részéről készen állok arra, hogy ha a kormány úgy dönt, megbízatásomat befejezzem, de ha a kormány fenn kívánja tartani egy későbbi megállapodás esélyét, akkor nyilván folytatom vagy másvalaki (folytatja)".

Varga Mihály - Lázár János, a miniszterelnökséget vezető államtitkár egy korábbi interjúban tett nyilatkozatára reagálva - hozzátette: olyan jellegű megkeresést nem kapott, mint amit Lázár János akkor mondott, de "nyilvánvalóan a miniszterelnök hatásköre, és jogosítványa az, hogy a kormány szerkezetét, amennyiben szükségességét látja, módosítsa".

A keddi dollárkötvény-kibocsátással kapcsolatosan hangsúlyozta: az annak a bizalomnak a jele, amely az elmúlt két és fél év magyar gazdaságpolitikájának köszönhető. Azt bizonyítja, hogy, ha devizakibocsátással jelentkezik az állam, akkor a piac mindenképpen megfinanszírozza.

Nehéz összehasonlítani az IMF-hitelt és a devizakötvényt

Varga Mihály a devizakötvények kamatfeltételeit övező kritikákra reagálva kiemelte: az IMF sohasem kínált olyan futamidejű, 5-10 éves hitelt, mint amivel a kibocsátott kötvények rendelkeznek. Az IMF általában három, legfeljebb négyéves hitelt kínál, s - mint mondta -, egy rövidebb lejáratú hitel nyilvánvalóan mindig olcsóbb. Ebből a szempontból nagyon nehéz összehasonlítani, hogy az IMF által kínált kondíciók kedvezőbbek, vagy kedvezőtlenebbek lettek volna - tette hozzá Varga.

A tárca nélküli miniszter kérdésre válaszolva elmondta: korábban nem volt szükség devizakibocsátásra, ráadásul ősszel még sokkal közelebbinek tűnt az IMF-megállapodás lehetősége. A magyar kormány abból a szempontból nehéz helyzetben volt, hogy "komolyan gondoltuk és komolyan gondoljuk a valutaalappal való megállapodás lehetőségét", de az IMF mindig azt mondta, hogy, amennyiben a devizapiacokhoz fordulunk, akkor ezt annak a jelének veszi, hogy nem kívánunk megállapodni - mondta, hozzátéve, hogy a kormány mindig törekedett a "tárgyalásokhoz szükséges bizalom megőrzésére".

Varga Mihály szerint a sikeres kibocsátásban "benne van", hogy sikerült csökkenteni az államadósságot, sikerült 3 százalék alatt tartani a GDP-arányos államháztartási hiányt, hogy tavaly végig sikerült forintban finanszírozni az államadósságot, ahogy az is, hogy sikeres volt a lakossági eurókötvény kibocsátása.

A politikus reagált azokra a médiaértesülésekre, amelyek szerint az IMF be kívánja zárni budapesti irodáját. Úgy fogalmazott: bár a kormány még nem kapott ezzel kapcsolatosan semmilyen hivatalos értesítést, ha igaz volna hír, akkor az azt jelezné, hogy az IMF is át kívánja értékelni a helyzetet.

A kormány módosíthatja az idei 0,9 százalékos GDP-előrejelzését

A tárca nélküli miniszter a vártnál nagyobb negyedik negyedévi gazdasági visszaeséssel kapcsolatosan kiemelte: azt jelzi, hogy a magyar gazdaság még mindig szorosan függ az Európai Unió hatásától, ahol szintén visszaesés volt 2012-ben. Ezen kívül, a mezőgazdaság rendkívül jó 2011-es éve után, a tavalyi gyenge teljesítményben bázishatás is jelentkezett.

Arra a kérdésre, várható-e, hogy a vártnál kedvezőtlenebb GDP-adat hatására a kormány ront idei növekedési előrejelzésén (0,9 százalék), Varga Mihály azt mondta: kétségtelen tény, hogy a tavaly év végi adat után egy ilyen felülvizsgálatot el kell végezni. Leszögezte ugyanakkor, hogy érdemes megvárni legalább egy negyedév lezárultát, mielőtt a kormány hozzányúl a prognózishoz.

Az ipari és export kilátásokkal kapcsolatosan elmondta: nem bíztatóak abból a szempontból a kilátások, hogy a legfontosabb partnerországok az elmúlt időben rontottak saját növekedési előrejelzéseiken. Elmondta ugyanakkor, hogy az elmúlt hónapokban kedvezőbb trendet fest a beszerzési menedzser index és üzleti hangulatmutató.