Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Kedvezőek a folyamatok, de szükség esetén a február-márciusi adatok fényében hoznak érdemi intézkedéseket.
A nemzetgazdasági miniszter megerősítette, a 2018-as költségvetést is tavasszal szeretnék benyújtani a parlamentnek, az előkészítési munkák már megkezdődtek - írja az MTI.

Az idei béremelések fedezete nincs benne a költségvetésben, ám azokat a kormány megelőlegezi - írta Portfolio. Az önkormányzatok esetében a béremelés hatásának fedezetére elég lesz a költségvetésben rendelkezésre álló tartalék, az önkormányzatok miatt ezért nem kell hozzányúlni a költségvetéshez - mondta.

Az állami vállalatok és költségvetési intézmények esetében végig kell futtatni a számokat, a szociális ágazatban dolgozók 90 százalékát érintik a kötelező béremelések, és itt szükség van pótlólagos intézkedésekre. Az első három hónapban a kincstár egy megemelt utalással biztosítja a bérek fedezetét, éves fedezetből finanszírozzuk elő. Ha szükséges, március után költségvetés módosításával a plusz fedezet rendelkezésre fog állni - magyarázta. Azt is elárulta, hogy tudomása szerint lezárultak a bérfejlesztésről szóló egyeztetések az állami vállalatoknál.

Később egy kérdésre válaszolva azt is kifejtette, hogy a közfoglalkoztatottak átterelésére szánt idei 40 milliárd forintos programra lesz fedezet, várhatóan az idei évi 325 milliárd forintos közfoglalkoztatotti kiadási előirányzat terhére.

A nemzetgazdasági miniszter szerint idén az adócsökkentés (főleg áfacsökkentés), a vállalkozói terhek csökkentése, az otthonteremtéssel kapcsolatos kiadások és a béremelések befolyásolják az államháztartás helyzetét. Ebből az első hónap után az látszik, hogy folytatódott a tavalyi felfutás, a lakásépítési támogatások 5,2 milliárd forinttal, 16 százalékkal nőttek.

Varga Mihály kitért arra, hogy a kedvező kamatkörnyezet miatt olcsóbb adósságfinanszírozásra, a tavalyinál több tízmilliárd forinttal kisebb kamatkiadásokra számítanak az idén. A devizakötvény-kibocsátást firtató kérdésre - a jegybank elemzésére utalva - elmondta, a tárca nem szeretné, ha megkötnék a kezét. Rugalmas adósságfinanszírozást terveznek, amelyben 1 milliárd eurós kötvénykibocsátás lehetősége is szerepel, kedvező hozamkörnyezet esetén - mondta. Emlékeztetett arra, hogy tavaly sem kellett élni ezzel a lehetőséggel.

Januárban társasági adóból 12,5 milliárd forint, katából 6,3 milliárd forint, áfából a tavalyinál 2 milliárd forinttal több, 252 milliárd forint, jövedéki adóból 85 milliárd forint folyt be, ami 10,5 milliárddal haladja meg az egy évvel korábbit.

A paksi beruházás hitelszerződésének módosításáról azt mondta, a tárca szerint a megállapodás kellően rugalmas ahhoz, hogy az NGM olyan eszközökkel éljen, amelyek olcsóbbá, "piacbarátabbá teszik a hitel használatát". Varga Mihály szerint egy 21 éves futamidejű hitelszerződést ma más piaci forrásokból nem feltétlenül lehetne kedvezőbben megkötni.