Varga elárulta, mire készül a kormány - erősödik a forint

A feketegazdaság további visszaszorítását, a foglalkoztatás és a hitelezés bővítését nevezte többek közt a következő időszak fő gazdaságpolitikai teendőinek Varga Mihály. Fokozatosan csökkenteni kell - 45 százalékra - az államháztartás kiadási oldalát, illetve szűkíteni az újraelosztás mértékét. Emellett folyamatosan mérsékelni kell az év végi államadósságot - tette hozzá a miniszter.
MTI-Eco, 2014. szeptember 23. kedd, 11:06

A nemzetgazdasági miniszter a Napi Gazdaság vállalati finanszírozást körbejáró keddi, budapesti konferenciáján kiemelte, hogy a kormány célja a fenntartható növekedés ütemének folyamatos emelése, ezzel párhuzamosan pedig a fiskális fegyelem, azaz a ciklus egészében a bruttó hazai termék (GDP) 3 százaléka alatt lévő államháztartási deficit fenntartása.

Varga Mihály elmondta, hogy a jövő évi költségvetés tervezése már folyamatban van. A tervezéskor figyelembe veszik, hogy a kormány várakozásai szerint csak némileg javul a nemzetközi gazdasági környezet, az Európai Unióban továbbra sem várható markáns növekedés, annak húzóereje inkább az Egyesült Államok és Kína lesz.

Jól reagált a forint
Varga szavaira erősödött a forint, az euró - érdemi forgalom nélkül - 310,60 forintra süllyedt a reggeli 312 körüli szinteket követően. Kolba Miklós, az ING Bank devizaüzletágának vezetője hozzátette: az MNB várhatóan nem nyúl a kamathoz a mai ülésen, így a forint pályáját a devizahitelesek ügye befolyásolhatja érdemben. Úgy fest, hogy ez a jelenlegi alacsony kamatszint még mindig elég ahhoz, hogy nyugodt piaci körülmények között erősödni tudjon némileg a forint.

A miniszter a hazai gazdaságpolitikai teendőket részletezve elmondta: az utóbbi években szűkült a feketegazdaság, többek között az online pénztárgépeknek köszönhetően. Kifejtette, hogy már több mint 170 ezer online pénztárgép működik az országban, és arra számít a kormány, hogy még karácsony előtt lesz egy nagy "hullám", hiszen a csak szezonálisan működő egységek november-decemberben kötik be az online pénztárgépeket.

Munkahelyvédelem járulékkedvezménnyel

Varga Mihály kiemelte: már több mint 4 millióan dolgoznak, ami nagy eredmény. Magyarország élen jár az unióban a foglalkoztatás bővítésében, azonban a foglalkoztatottak száma még mindig elmarad a Magyarországhoz hasonló népességszámú országokban, például a Svédországban, Portugáliában vagy Csehországban mérttől.

Elmondta, továbbra is cél a munkahelyek megtartása a járulékkedvezményeken keresztül a munkahelyvédelmi akció keretében, a közfoglalkoztatásra pedig továbbra is átmeneti eszközként tekint a kormány. Fontos, hogy az érintettek esélyt kapjanak a munkaerő-piacra való visszakerülésre. Jelenleg a közfoglalkoztatottak 8 százaléka talál munkát az elsődleges munkaerő-piacon - fejtette ki Varga Mihály. Hozzáfűzte: a közfoglalkoztatáshoz az eddiginél is hatékonyabb képzést szeretnének kapcsolni.

Előadásában kiemelte: hitelezés nélkül nincs beruházás, anélkül pedig nincs új munkahely. Felhívta a figyelmet arra, hogy a nemzetközi nagybankok hitelezési aktivitása 2008 ősze óta csökkent, míg a kisebb bankok, a hazai nagybankok, és a takarékszövetkezetek hitelezési aktivitása bővülni tudott. "Mégiscsak van jelentősége, hogy Magyarországon hazai tulajdonú bankok vannak, vagy pedig külföldi tulajdonú bankok leányvállalatai" - fogalmazott Varga Mihály.

Több hitelt a cégeknek

Varga Mihály jelezte: a kormány szeretné, ha a hazai kis- és közepes vállalkozások több hitellehetőséghez jutnának.

Átmenetileg az állami intézményeken keresztül bővítették a hitellehetőségeket, illetve elindult a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja, de a hosszú távú cél az, hogy a kereskedelmi bankok hitelezzenek. A miniszter megjegyezte, hogy a kormány a Magyar Bankszövetséggel és a bankokkal folyamatosan tárgyal ennek érdekében. Varga Mihály hozzátette: a takarékszövetkezeti integráció azt mutatja, hogy van még lehetőség a hitelezés bővítésére.

Kiemelte: a kormány az adósságprobléma megoldása után gazdaságfejlesztési, beruházási és munkahelyteremtő programokat vár az önkormányzatoktól, s ezekhez, ha szükséges, segítséget ad.

Kiadáscsökkentés, beruházások, újraiparosítás

Varga Mihály szólt arról is, hogy fokozatosan csökkenteni kell - 45 százalékra - az államháztartás kiadási oldalát, illetve szűkíteni az újraelosztás mértékét. Emellett folyamatosan mérsékelni kell az év végi államadósságot. Közölte, rugalmasnak kell lennie a kormánynak: ha olyan vonzó kamatígéret van, amely hosszú távon lehetővé teszi a kötvénykibocsátást, akkor azt ki kell használni.

A miniszter a célok között említette a beruházási ráta 20 százalék fölé emelését, amihez véleménye szerint jelentős segítséget ad az uniós támogatások átszervezése, és az, hogy a következő 7 éves időszakban rendelkezésre álló források 60 százalékát közvetlenül gazdaságfejlesztésre fordítják majd. Elmondta azt is, hogy sok visszatérítendő támogatású programot szeretnének kiírni.

Varga Mihály elmondta: az újraiparosítás továbbra is kiemelt szerepet tölt be a kormány gazdaságpolitikájában. Elsősorban az egészségipar, az elektronika, a logisztika, az élelmiszeripar, és a járműipar, ezen belül az elektromobilitás erősítése területén szeretnének olyan munkahelyeket Magyarországra vonzani, amelyek tartósan itt is maradnak.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

troppauerhumer, 2014.09.23 22:22

@krix:

Derága Baro..ööö...Baráto,de így semmi értelme.

Rekordot döntött a megszűnő cégek száma. Elsősorban felszámolások állnak a háttérben, de, meredeken nő a kényszertörlések száma is. 2014-ben még több cég megszűnésére számítanak.

Több mint 33 ezer céget töröltek 2013-ban a cégbíróságok Magyarországon. Ez 16 százalékkal meghaladja a 2010-es negatív rekordot, és 22 százalékkal több az egy évvel korábbinál - közölte az Opten céginformációs szolgáltató.

A törlések nagy számát a 2012-ben indított felszámolási és végelszámolási eljárások dömpingje magyarázhatja. Egy év alatt 33 137 céget töröltek a cégbíróságok, míg az eddigi rekordévnek számító 2010-ben 28 714 cég szűnt meg.

Az Opten szerint a törlések hátterében 61 százalékban a felszámolások, 19 százalékban pedig a végelszámolások álltak, harmadik helyen állnak a kényszertörlések 5 százalékkal.

http://www.origo.hu/gazdasag/20140101-cegek-megszunese-2013-ban-az-opten-szerint.html

32 ezer céget alapítottak tavaly Magyarországon

MTI
2014. január 30. csütörtök 12:32

Az elmúlt évben összesen 31 811 vállalkozás kezdte meg a működését Magyarországon, 6 százalékkal kevesebb, mint 2012-ben.
Ez a cikk 90 napnál régebbi

Bónusz..brhüüüüüüü....

Ki nem találná, milyen céget alapított az MNB -
http://www.napi.hu/magyar_vallalatok/ki_nem_talalna_milyen_ceget_alapitott_az_mnb.587095.html

Brhüüüüüüüü...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

krix, 2014.09.23 13:59

@troppauerhumer:
"Több mint tízezer cég szűnt meg idén a második negyedévben"

Te nagyon sötét alak!
Azt is tedd hozzá, hogy mennyit alapítottak közben.

Nem beszélve arról, hogy ezen cégek 99%-át eleve csődbűntett elkövetésére hozták létre.

Meg kéne szüntetni még vagy 2-300000 céget, hogy tisztuljon a kép.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Rumata, 2014.09.23 13:17

Varga Mihály szövege nem munkaprogram, hanem csupán lózunggyűjtemény, üres süketelés.

Hogyan volna várható a feketegazdaság visszaszorítása olyanoktól, akik még a pénztárgépek online bekötéséhez is tökhülyék?

Hogyan volna várható a költségvetés 45%-os csökkentése olyanoktól, akik évente átlag ezermilliárd forintot vernek el eszement ostobaságokra (MOL, EON, Paks, stadionok stb.)?

Hogyan volna várható a cégek beruházási kedvének növekedése, amikor a kormány teljes létbizonytalanságot teremt a teljesen kiszámíthatatlan jogalkotásával és adóztatási rablópolitikájával?

Hogyan volna várható bármiféle átgondolt gazdaságpolitika egy olyan kormánytól, amelyik átlag havonta módosítja a folyó évi költségvetést?

Kedves Varga Mihály, ugye te magad sem hiszel el egy szót sem abból, amit mondasz.

Hiszen Viktor akár már holnap is homlokegyenest más utasításokat adhat ki neked.

És nem fogja érdekelni, hogy mit mondott egy nappal korábban.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Blama, 2014.09.23 12:55

@kukoritsayaaanosh:

Vagy tökéletes hüje?

Ez a lehetőség kimaradt, de opcióként él.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

drama, 2014.09.23 12:43

Tisztelt hozzászólók!

Varga Mihály közzétett tervezete jó, az valószínűleg meghozza a várt eredményt és beindítja a hosszútávú növekedést.....IS!
Ami viszont "megütötte a fülemet" hogy az inzézkedések: oda-vissza és keresztül-kasul, szőröstől-és bőröstől MIND MIND KLASSZIKUS ORTODOX és NEM UNORTODOX gazdaságpolitikai lépések!
Nézzük csak 1 elemét: azt mondja Varga Mihály:"illetve elindult a Magyar Nemzeti Bank növekedési hitelprogramja, de a hosszú távú cél az, hogy a kereskedelmi bankok hitelezzenek. A miniszter megjegyezte, hogy a kormány a Magyar Bankszövetséggel és a bankokkal folyamatosan tárgyal ennek érdekében."
EZ IS ORTODOX GAZDASÁG-és KÖZGAZDASÁGI TERMINUS!
Akkor Matolcsy csávó mi a jó izére akar 200 milliárdot elverni( hogy a lábaközét verné helyette rogyásra: jobban járnánk)
Inkább azt a pénzt a közfoglalkoztatottak EMBERI bérezésére kellene áldozni...hisz Varga Mihály IS ORTODOX közgazdaságot tanult....persze INGYÉ....
...gondolom majd úgy 100 év múlva a történészek kiderítik, hogy az a 200 milliárd kiknek a zsebébe vándorolt!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html