Varga: nagyobb mozgástere lehet a kormánynak

Akkor sem lesz választási költségvetés, ha Magyarország kikerül az edp-ből a nemzetgazdasági miniszter szerint.
NAPI, Inforádió, 2013. május 28. kedd, 16:40

Egy minisztérium kivételével jóváhagyta a költségvetési zárolások tervét a nemzetgazdasági tárca - mondta Varga Mihály az InfoRádió Aréna című műsorában. (A műsort kedden 19 órakor sugározza az InfoRádió.) A nemzetgazdasági miniszter hozzátette, az egyenlegjavító intézkedések nagyjából 2 százalék körüli zárolásokat jelentenek az intézményeknél, ez szerinte kigazdálkodható.

A tárcavezető megismételte, ezekre a lépésekre azért van szükség, hogy az Európai Bizottság biztosítottnak lássa a 3 százalék alatti költségvetési hiány tartását, és így javasolja a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszüntetését. (A bejelentésre szerda délelőtt kerülhet sor.) Ha a kérdésben kedvezőtlen döntés születne, akkor a költségvetés bevételeinek további emelésére már vannak előkészített javaslatok, de a miniszter szerint ezek csak akkor kerülnek a kormány elé, ha időszerűvé válnak.

Megismételte, hogy nem lesz osztogatás, és nem készül jövőre választási költségvetés, ha az ország számára kedvező vélemény születik az Európai Bizottságban. Ugyanakkor nagyobb mozgásteret ad a kormányzatnak, hogy a pozitív döntés előnybe hozhatja a magyar gazdaságot, például a tőkepiaci kockázati felár csökkenésével vagy a forint erősödésével.

Folyamatosan vizsgálja a kormány a pedagógus béremelések lehetőségét - mondta a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály szerint az életpályamodell bevezetését akkor vállalhatják, ha az első 3 hónap után az év második negyedévében is megmarad a kedvező gazdasági teljesítmény, és a kijelölt pályán marad az államháztartási hiány is. Ha ez a két feltétel teljesül, akkor van esély az új bértábla alkalmazására. A miniszter szerint ez néhány héten belül kiderül.

HOZZÁSZÓLÁSOK