Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A kormány korábban már egyértelművé tette, hogy a bankok elszámoltatását követően a devizahitelek kivezetése a cél. Ennek érdekében egy három lépésből álló sorozat indult a Kúria döntése után, az elszámoltatáshoz kapcsolódó első két elem után most a harmadikat, a forintosítást készítik elő a felek. Ennek a kereteiről állapodott meg a tárca a bankszövetséggel, amely ennek részeként külön megállapodott a jegybankkal a szükséges devizáról.

"A megállapodás tartalmazza, hogy milyen törvényjavaslatot terjesztünk be a parlamentnek, rögzítjük azt, hogy ebben a kormány mit vállal, rögzítjük, hogy az átváltásnak hogyan kell megtörténnie" - mondta. Hozzátette, hogy arról is megállapodtak, hogy a forintosítás az euró, svájci frank és japán jenben nyilvántartott, jelzálogalapú hitelekre fog kiterjedni. Hangsúlyozta, hogy az átlagos devizahiteles mindenképpen jól jár az elszámoltatással és a forintosítással.

A devizahitelek forintosítására az elszámoltatás során megszerzett előnyök megtartása érdekében van szükség, a hitelesek azonban szabadon dönthetnek arról, megtartják-e jelenlegi hitelüket; az árfolyamot a Kúria jogegységi döntésének megfelelően kellett a kormánynak kialakítania - hangsúlyozta Varga Mihály.

Megjegyezte, hogy a forintosítással együtt az Országgyűlés megtárgyalja a fair bankokról szóló törvényt is jövő héten. "Ezzel lezárhatjuk azt a felelőtlen, gazdasági és emberi tragédiákkal járó hitelezési időszakot, amelyet a 2010 előtti kormányok politikája okozott" - tette hozzá.
Felidézte, hogy a bankok elszámoltatásának eredményeként az adósok terhei átlagosan 25-30 százalékkal mérséklődnek, és annak érdekében, hogy ezt az előnyt ne veszélyeztesse a devizaárfolyam esetleg kedvezőtlen jövőbeni alakulása, szükség van a forintosításra. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az átváltás nem kötelező, az ügyfél dönthet úgy, hogy továbbra is devizahiteles marad. Ekkor azonban a további árfolyamkockázatokat vállalnia kell - figyelmeztetett.

A Kúria jogegységi döntése egyértelműen fogalmazott, az árfolyamkockázat az ügyfelet terheli, a kormány pedig a devizahitelek kivezetése mellett azt is rögzítette, hogy a forinthitelesek nem járhatnak rosszabbul - indokolta az átlagárfolyam melletti döntést a miniszter.
Varga Mihály elmondta azt is, hogy banki hitelezésre van szükség ahhoz, hogy a magyar gazdaság tartós növekedési pályára kerüljön. Ehhez pedig a hitelintézeteknek is meg kell szabadulniuk a devizahitelek jelentette kockázattól. Hozzátette, az elmúlt években úgy nőtt a magyar gazdaság, hogy a bankok ezt a szerepüket nem töltötték be, és nem hitelezték a magyar vállalkozásokat. A kormány szerint a devizahitelek megszüntetésével meglesz az esély arra, hogy jövőre már a banki hitelezés is beinduljon és a magyar vállalkozások beruházásait, fejlesztéseit támogassa.